Ásó, Kapa, Gereblye 126. - A liszói havasokban
Rovatunk aktuális írása a 14 km-re fekvő, fent említett kis falu talán legszebb részén fekvő portájára vezeti az olvasót. Göndör István közgazdász birtokára látogattunk el. Az egykori országgyűlési képviselő elkötelezett híve a kertészkedésnek, így a kíváncsiság hajtott minket: mi is terem az úgynevezett „liszói havasokban”?
A terem kifejezést illett volna idézőjelbe tenni vagy inkább múlt időben használni, hiszen a termésre ma már csak a lehulló levelek emlékeztetnek a szép nagy birtokon. A gyümölcsök, zöldségek sőt, a kiszedett virághagymák is a pincében vagy kosarakban, befőttesüvegekben pihennek. Elvétve azért ropogott a talpunk alatt a dió, ahogy bejártuk a területet sőt, még egy most beérésre forduló vadcitromfa gyümölcsét is láthattuk. A birtoknak több évtizedes története van, így a beszélgetésünk is bőven visszanyúlt a 2000-es évek előtti időszakra. – Az ismerőseim tudták, hogy rettentően vonzódom a falusi élethez, és annak idején egy barátom szólt, aki vadász, hogy „Gyere ki Liszóba, van egy eladó telek, nézd meg!”. Nyár volt amikor kijöttünk, és egy teljesen elvadult birtokot találtunk. A rajta lévő gyönyörű zsúptetős házat, istállót benőtte a növényzet, közel 10 éve nem volt gondozva. A feleségem, aki városi lány, kijelentette, hogy szó sem lehet róla! Aztán valahogy mégis, egy következő tavasszal megint kijöttünk. Megtetszett. Az akkori tulajdonos örült, hogy megszabadult tőle. A lényeg az, elkezdtük rendbeszedni, és én azt terveztem, a zsuptetős házat felújítjuk. De akkor kezdődtek ezek a nagy száraz tavaszok. Éppen tettem-vettem valamit a szerszámaim között, amikor jött a fiam: „Apa, meggyújtottam a ház sarkában a szalmát.” Az nem a szalma, hanem a zsúp volt... – mesélte a kezdeteket Göndör István.
Erről a történetről sokat lehetne még mesélni, az oltás is kalandos volt, majd az egykori kemence megmentésének szándéka, de mindez a múlt, rovatunk pedig leginkább a növényekhez, a kertműveléshez kötődik. A lényeg, hogy a birtok tulajdonosa a régi öreg fákat kivágta, helyükre újakat ültetett, mely miatt még az akkori plébánossal is konfliktusba keveredett. Aztán volt olyan is, gyermekeivel hétvégén kimentek a telekre a fiatal fákat öntözni, de már csak hűlt helyüket találták. – Az első időszakban, amikor a patak partot rendbetettük, egy kis darabot felszántattunk és ott egy konyhakertet alakítottunk ki. Annyira jó volt a föld, mert jó pihent volt, hogy például egy kis gyümölcsös ládányi krumpliból tizenegy zsák termett. Aztán nagy ugrással képviselő lettem, jöttek a problémák, a kártevők, az időhiány, szóval ezzel a tevékenységgel felhagytunk. De ami a mániám, hogy a legkorábbi időszaktól kezdve a legkésőbbi időpontig termő, ehető, szedhető gyümölcs legyen, ezt megvalósítottam. A klasszikus gyümölcsfából több van harmincnál, de abból sincs két egyforma. Körtéből is Nasitól a Vilmosig, a Boscobacig. Ribizlifák vannak, málna, fanyarka, meggy, cseresznye, birs, káki szilva, kivi, füge, utóbbiból annyi a termés, nem győzzük elosztogatni. Nagyon sokat kísérleteztem tényleg. Volt sok kudarc, megtalálni azt, melyiknek hol van jó helye és a többi. Az évek során rengeteget tanultam, sokszor autodidakta módon, de segítettek is. Megtanultam például szemezni! Van egy olyan körtefám, amin háromféle körte terem – mondta mosolyogva, de büszkén Göndör István, aki még azt is elárulta: az elsők között elültetett diófáját, mely ma már terebélyes és eltakarja a panorámát, nem csupán azért nem vágatja ki, mert szép nagy diókat terem, hanem emlékek kötődnek hozzá. Ott tanította fára mászni a fiát. És szintén egy titok: ma már a soproni egyetemre járó unokája segít neki : „Papa, ezt a fát így, meg úgy kellene alakítani...”
Végül pedig a legnagyobb titok, amit szinte minden egyes kertművelőtől, lelkes földművelőtől megkérdezünk: Miért csinálja? (Ha például, mint esetünkben is, egészségügyi állapot miatt a család már azt kéri, inkább ne csináld – a szerk.)
- A mániám lett. Imádom a természetet, és ezt próbálom a családban is tovább örökíteni. Ha kimegyek, már a metszőolló a zsebemben van. Nézegetem, ha letört, ha sebes, mit tudok csinálni. Másrészt ez egy terápia. Mikor nekem nagyon nagy gondjaim voltak, főleg a politikában, ahogy kiléptem a pinceajtón, attól kezdve nem volt jogalkotás. Biztos egy pszichiáter szebben fogalmazná, de száz százalékban kikapcsol. És az öröm, mikor például ez a káki szilva már háromszor elfagyott, de a földből kihajtott és most terem, ezt meg tudtam csinálni. Kikapcsol és éltet. Ha most megyek, és rugdosom a lehullott leveleket, már az öröm.
VINCZE Adél
fotó: SZALAI Szilveszter
(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. november 6-ai számában)
