Jó hétvégével zárta az idényt a KVSE

facebook megosztás

Mindhárom kanizsai utánpótláscsapat győzött a korosztályos vízilabda-bajnokságban. A KVSE fiataljai a Sopront győzték le vasárnap a Kanizsa Uszodában. 

A serdülőknél már csak az volt a kérdés, hogy hibátlanul zárják-e a rájátszást a kanizsaiak, akik mindössze egy vereséget szenvedtek el a komplett szezonban, a három korosztály együttes értékelése miatt azonban nem tudtak a bajnoki címért küzdeni. Simonka Ferenc együttese két negyedet is 5-1-re nyert, a másik kettőben a soproniak hatékonyabbak voltak ,de így is 13-10-es KVSE-siker született. A hazaiaknál Veit Márton négy gólt dobott, Zámbó Márk és Marton Áron Bendegúz egyaránt háromszor talált be. A csapat végül a negyedik helyen zárta a másodosztály 2024/25-ös küzdelmeit. 

Az ifik ötödik helye sem forgott veszélyben már az utolsó játéknapon, de ők is esélyesként várhatták a fordulót. Az első két negyed döntetlen lett, 5-5 után viszont nyolc perc alatt 10-6-ra módosult az eredmény, így az is belefért, hogy az ellenfél eggyel több gólt dobjon a zárónegyedben. A 12-9-re végződő meccs legeredményesebb játékosa Molnár Áron volt három góllal. 

A gyermekkorcsoport tagjai a sereghajtó ellen zárták az évet és nem is hagytak esélyt a soproniaknak. 9-3-as első - és 7-2-es harmadik negyeddel a KVSE végül 24-7-re nyerte meg a mérkőzését. Kutfej Marcell, Dervenkár Mihály és Király Attila Zalán egyaránt négy gólt dobtak, Kurucz Kenéz pedig nem kevesebb mint 7 alkalommal volt eredményes. 

Ezzel a játéknappal lezárult a 2024/25-ös utánpótlásidény, a következő szezon szeptemberben, már némileg átalakuló keretekkel kezdődik. 

KÁLOVICS Tibor 

Fotó: Szalai Szilveszter - Kanizsa Médiaház - archív

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.