A swing, a jazz, a latin és a folk találkozott a klasszikus zenével a HSMK-ban

facebook megosztás

Vivaldi zenéinek egyedi feldolgozását hallhatta a közönség vasárnap este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A Swing Á Lá Django előadásában a klasszikus dallamokat a swing-, a jazz-, a latin és a folkzenével ötvözve mutatta be a kanizsai publikumnak.

Az együttes két éve járja Európát a koncertsorozattal, amivel eddig mindenhol nagy sikert aratott a formáció, hiszen ahogy Lombos Pál zenekarvezető fogalmazott: Vivaldi Négy évszakát mindenki ismeri, mi pedig ebből csináltunk egy saját verziót.

A vasárnapi koncerten az olasz zeneszerző munkáiból egy úgynevezett crossover- verziót hallhatott a közönség.

– Ez azt jelenti, hogy összekeverjük a dallamokat, tehát olasz, francia, amerikai, magyar, cigány zenei slágereket és nótákat rakunk be Vivaldi szerzeménye mellé és gyakorlatilag ezt dobjuk meg csárdásban, néha swingben, néha bossa novában – árulta el Lombos Pál, a Swing Á Lá Django zenekarvezetője. 

HSMK

Az előadás különlegességét az adja a zenekar vezetője szerint, hogy könnyen érthető és befogadható dallamokat játszanak. A feldolgozás ötlete egy barokk zenei fesztiválon született meg.

– Ez egy Barokk Randevú nevezetű fesztivál volt. Minden évben felléptünk rajta és minden évben egy barokk műsort kellett megcsinálnunk, és az egyik barokk műsornak gondoltuk azt, hogy akkor Vivaldi Négy évszakát kellene eljátszanunk – mondta el Lombos Pál. 

A formáció előadásai rendszeresen telt házzal zajlanak, és a kanizsai publikum is megtöltötte a HSMK színháztermét. A koncertről és a zenekar munkásságáról bővebben hallatnak kulturális magazinunk következő adásában.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.