Érdekes emberek, érdekes történetek 80. Szabadhegy, ahol megáll a Nap…
Talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, Vilmos Mihály gépészmérnök, amatőr csillagász, a Nagykanizsai Amatőrcsillagász Egyesület alapító tagjának a kapcsolata a csillagokkal már a születésének pillanatában eldőlt, hiszen a csillagos ég alatt jött világra orvosi segítség nélkül, januári hidegben, egy szánon, Oberstdorf közelében. Az ismert csillagásszal a Hold és a Szaturnusz együttállásának estéjén beszélgettünk szabadhegyi otthonukban.
Többszörös a kötődése Németországhoz. Őseit 1900 előtt még Wilhelmnek hívták. Szülei pedagógusok voltak, a csillagászattal kapcsolatos tevékenysége a földrajztanár édesapjától ered. Tőle kapta meg a természet iránti szeretetet és kíváncsiságot.
Minden érdekelt kiskorom óta, ami mozog, és azóta is tart – vallja magáról.
Esztergom-Táborban, ahol akkor laktunk, esténként kijártam nézelődni édesapám régi katonai csillagtérképével. A térkép kézzel rajzolt égboltot mutatott. Akkoriban ’56 után, sok titokzatos dologról tudtam már, és utánuk akartam járni. Hallottam a csillagjóslásról is, és azért kezdtem el a térképet a valósággal összehasonlítani. Hát volt eltérés! Később, a középiskolában volt csillagász szakkör is, ahol egyszer Kulin György is a vendégünk volt. A számos kisbolygót és egy üstököst felfedező csillagásszal később is találkoztam, mert csillagász akartam lenni. Gyuri bácsi megkérdezte tőlem, kis komám, és hogy is állsz a matematikával? Hát nem szerettem a matekot, és ő őszintén azt javasolta, hogy ne is próbálkozzak vele, menjek el inkább a műszaki egyetemre. El is mentem, a bányagépész- technikum után elég messzire, NDK-ösztöndíjasnak, Drezdába. Onnan egyszer Jénába, a Zeiss-művekhez kértem a lehetőséget nyári termelési gyakorlatra. A Zeiss üveggyára fogadott, és a helyi amatőrök nagyon gálánsan viselkedtek velem, minden ismeretség nélkül adtak egy kulcsot a város közepén lévő bemutató csillagvizsgálóhoz. Odamehettem, amikor csak akartam megfigyelni. Az ő segítségükkel jutottam be az akkoriban megépített csodálatos, 2 m-es Schmidt-kamerához, Tautenburgba. Ma is ez a legnagyobb a világon a saját optikai rendszerében. Feleségemet is Németországból hoztam.
Gépészmérnöki diplomával hazakerültem és az Üveggyárat választottam munkahelyül 1970-ben. Nagykanizsán, amint belerázódtam a munkás életbe, beléptem a TIT-be és szakkört is indítottam az akkori Fabik Károly Úttörőházban. Mivel csillagász szakkör nem működött a városban, örömmel vették a kezdeményezésemet. Ettől az időtől kezdve ismerem Piriti János barátomat, mint szakköröst. 1985-ben a TIT Uránia csillagvizsgáló szakkörvezetői tanfolyamán az „A” kategóriás vizsgát is letettem Szolnokon. 10 éven át szorgalmasan oktattam a szakkörösöket, évente utaztunk vetélkedőkre. A szakkörösök sikerein felbuzdulva terveztem egy csillagvizsgálót az úttörőház udvarára. Ez 1981-ben éppen kapóra jött, mert az akkori igazgatónő, Dömötör Sándorné egy földrajzi tankertet szándékozott megvalósítani, aminek része lett a 4 méteres, kupolás Canis Maior csillagvizsgáló, és mellé egy, a Nap mozgását tágassági körökkel kijelölő, pólusirányt rögzítő nagy vasszerkezet is, egy kb 5x8 méteres betonlapon.
Később aztán más szelek fújtak és az a betonlap egy újabb úttörőház igazgatónak már a színpad számára kellett. Újabb szelek ezt is elsöpörték, közben megszűnt az úttörőház, mint intézmény, mivel a Zemplén Győző Általános Iskolát kellett bővíteni, és iskola lett belőle. A szakköröket ettől kezdve iskolai szakkörként működtettem. Ebből az időből, utolsó szakkörösi állományomból ismerem Gazdag Attila, mai egyesületi elnökömet, és Erdődi Balázst, valamint Harcz Balázst. Ők is megmaradtak amatőr csillagásznak, alapító tagjai az egyesületnek. Még a ’90-es évek elején megépítettem az ország első, nagyméretű, 4x7 méteres, bemutató „élő napóráját” a már színpadnak sem használt betonlapon. Ezt Szombathelyen, az egyik nemzetközi Napórás Szimpóziumon be is mutattam. Az újabb szelek azonban Kanizsa egyetlen napóráját is elfújták, a helyet a Pannon Egyetem kapta meg a várostól, pedig azokban az években még fénykorát élte a 15 évet megért Csillagászati Szabadegyetem, melynek a szervezője, mozgatója én voltam. A helyi TIT szervezet boldogan pályázta meg évről évre ezt a kulturális programot, és kapott rá támogatást. A kapcsolatot az országos amatőr szervezettel még 1964-ben felvettem, és az új, MCSE-ben is azonnal folytattam a tagságot mind a mai napig.
Az Üveggyárból elmentem tanítani a Cserháti Műszaki Középiskolába, majd a Sörgyárba tolmácsnak. A rendszerváltás után elindítottam egy családi vállalkozást, mely a német AstroMedia-termékek magyarországi forgalmazását szerette volna megvalósítani. Visszajelzések hiányában kiszálltam a kereskedelemből, de évekkel később támogattam egy új vállalkozó munkáját. A csillagászat iránti érdeklődésem mindig megmaradt. Az évek során sok bemutatót tartottunk a városi rendezvényeken, és külön az iskolákban is. Népszerű volt a lakosság körében a járdacsillagászatunk. Fontosnak tartottam a csillagászat más, „kézzel fogható” eszközeit is bemutatni, mert ezek alapozzák meg a mai ismeretekhez szükséges adathalmazt.
Tudjuk, a Canis Maior Csillagvizsgáló és Napobszervatóriumot úgymond körbenőtte a város, a fák, a bérházak, a körforgalom. Lehet látogatni, vagy zárva van a nagyközönség előtt?
A Covid-járványig én még rendszeresen használtam. A NAE csillagdáját Becsehelyen azért alkottuk meg, hogy fellendítse a csillagászkodni akarók kedvét egy olyan nagyszerű helyen, ahonnan élmény nappal is a tájat szemlélni, a környéken kirándulni. A csillagda építésének jó menedzsere volt Gazdag Attila és Perkó Zsolt.
Szemmel látható, hogy a szabadhegyi otthonukhoz tartozó 3200 m2-es kertjük fáit is úgy ültette el, hogy minden irányból rá lehessen látni az égboltra. Az önerőből épített házuk közelében van egy magán-csillagvizsgáló is, ami azért készült, hogy a kíváncsiságát és a kísérletezőhajlamát kielégíthesse. A betegség kissé visszafogja a munkájában, de nem adja fel. Mivel foglalkozik éppen?
Szeretek optikai eszközöket összerakni, kipróbálni, vagy mechanikákkal „kínlódni”, amikkel mások már nem akarnak foglalkozni. Egy másik elképzelésem is régóta lappangott a terveim között. A nappali csillagmegfigyeléséről, a Napról van szó. Nagyon idealista voltam a kezdetekben, sok mindent nem akartam tudomásul venni, aztán felvérteztem magam szakkönyvek elolvasásával, szakmai beszélgetésekkel, és hozzáfogtam.
Optikával szórakozok, egy bemutatóeszközt tudnék mutatni. A Napot kivetítem egy 10-12 cm átmérőjű ernyőre, és oldalról belenézve látni lehet az égitestet, követni lehet a napfoltok létét, helyzetét. Ehhez azonban közönség is kellene. A gyerekek többen hozzáférnének anélkül, hogy tönkre menne a szemük a napfénytől. Az iskolák sajnos semmi érdeklődést nem tanúsítanak a csillagászat iránt a Covid-járvány óta, de úgy gondolom, nincs is rá se idejük, se emberük. A leggyümölcsözőbb kapcsolatom a kiskanizsai iskolával alakult ki.
Én már főként a Nappal és a napórákkal foglalkozom. A zalamerenyei Pálos Malom udvarán is látható az általam készített napóra. Ez a hobbim. Az időt próbálom megmutatni a napórákkal. De kitaláltam valamit – újságolja érdeklődésünket felkeltve.
Mit szólnának a kedves olvasók, ha azt mondanám, hogy megállítom az időt? Az idő múlását jól érzékeljük a Nap látszólagos mozgásával az égen. Igen ám, de ha én olyan szerkezetet mutatok majd be egyszer, amivel nem a Napba nézünk az égen, hanem biztonságosan kivetítem egy adott fix helyre. Először látható lesz, hogy telik az idő, mozog a Nap képe majd egyszer csak megáll. Megállítottam az idő múlását? No, ez azért ravasz kijelentés, ugye?
Mi is történt valójában, és főleg hogyan? A látott és valós dolgok ugye magyarázatra szorulnak. A kedves érdeklődő olvasók számára a helyi TV szervezésében szívesen állok rendelkezésére, az elv megvan, de előtte a műszert meg kell építenem.
Vilmos Mihály megosztotta velünk azt a hírt is, hogy az űrmeteorológiával, űridőjárással foglalkozó, gyulai székhelyű Magyar Napfizikai Alapítvány Balatonrendesen a naptevékenység követésére egy hálózatot fejleszt ki az egész világra kiterjedően. S mivel a fény gyorsabban terjed, 2 nappal előbb már látni lehet, hogyha a napszél a töltött részecskéivel eltalálja a bolygónkat és megzavarja az elektromos terét, amiben élünk. Ennek ismeretében elektromos védelmi hálózattal előre fel lehet készülni rá.
Vilmos Mihály 4 évtizedes tevékenységét 2009-ben Hetyei János emlékéremmel ismerte el a zalaegerszegi Vega Csillagászati Egyesület. Nagykanizsa Város önkormányzata pedig a kiváló csillagászati ismeretterjesztő munkáját a Város Címere kitüntető címmel jutalmazta 2018-ban.
BAKONYI Erzsébet
(Megjelent a Kanizsa Újság 2024. július 31-ei számában)