Máig őrzik a májusfa hagyományát Bajcsán

facebook megosztás

Májusfa-kitáncolást tartottak szombaton délután Bajcsán. A program célja a hagyományok felelevenítése volt, ahol idősek és fiatalok egyaránt részt vettek. 

A májusfaállítás hagyománya évszázadokra nyúlik vissza, miszerint a fiúk éjszaka, csoportosan vitték a lányok háza elé a színes szalagokkal, néha ételekkel és italokkal díszített fát. Bajcsán máig igyekeznek megőrizni ezt a régi szokást.

- Valamikor régen, ha a faluban tetszett egy fiúnak egy lány, akkor májusban állítottak neki egy májusfát, ezzel jelezte, hogy szerelmes. S akkor utána egy hónap múlva körülbelül kiráncolták. Ez egy jó mulatságnak a kezdete volt, ami most is reméljük, hogy jó lesz - tudtuk meg Marczin Jenőnétől, a Bajcsai Kulturális Egyesület tagjától. 

bajcsa

A helyi kulturális egyesület májusfája körül szombaton délután gyűltek össze a bajcsaiak, ahol fiatalok és idősek táncoltak közösen. Marczin Jenőné kiemelte, szeretnék, ha a hagyomány ismét fontos szerepet játszana a fiatalok életében.

- Régebben sokat állítottak a fiúk, de az a korosztály most már megnősült, elköltözött. Meg kell majd várni, amíg megint felnő az a korosztály és akkor majd kapnak ők is májusfát – mondta el Marczin Jenőné.

A májusfa kitáncolásával sem ért véget a program. A résztvevők estébe nyúlóan szórakoztak közösen a bajcsai kultúrház udvarán.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.