Reneszánsz szombatra várták a könyvtár látogatóit a SWANS táncosai

facebook megosztás

A reneszánsz korszak zenéit és táncait idézték fel szombaton délelőtt a Halis István Városi Könyvtárban. A SWANS Balett és Tánciskola interaktív programján a gyerekek a kor kultúrája mellett, Mátyás király uralkodásába is betekintést nyerhettek.

Több mint 10 évvel ezelőtt egy belgiumi turné során ismerkedtek meg a kor táncaival a SWANS oktatói, és ahogy Baj-Pulai Viktória fogalmazott: akkor szerettünk bele ebbe a stílusba, azóta pedig igyekszünk ezt művelni.

A reneszánsz csoport évek óta működik a tánciskolában, az idei tanévben pedig nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek is csatlakozhattak.

SWANS Balett és Tánciskola

– Nagyon nagy siker az, hogy ennyi kisgyerek a mazsorett- és a tánccsoportban való aktív részvételük mellett vállalkoztak a reneszánsz csoportban való együttműködésre. A mai napon azért érkeztünk, mert szerettük volna egy kicsit itt a városban is egyre inkább népszerűsíteni ezt a műfajt és ennek a kornak a táncait – árulta el Baj-Pulai Viktória, a SWANS Balett és Tánciskola klasszikusbalett-táncpedagógusa.

A digitális világban egyre inkább szüksége van az embereknek arra, hogy egy kicsit visszatekintsenek – mondta el Pulai Gábor, a tánciskola tagja. Ő úgy látja, kezdetben nem volt nagy érdeklődés a műfaj iránt, de az elmúlt időszakban ez javuló tendenciát mutat.

– Mint ahogy a mai előadás is mutatta, Mátyás király életéről, Mátyás király uralkodásáról tanulhatnak, reneszánsz öltözékekről, az etikett, viselkedés és természetesen a legtöbbet a reneszánsz táncokról – tudtuk meg Pulai Gábortól. 

A résztvevők nem csupán a bemutatót láthatták, hiszen a program végén egy közös táncot is megtanulhattak a csoport tagjaival.

T.CS.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.