Színes programokkal várják az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján

facebook megosztás

Tizenkilencedik alkalommal csatlakozik a Múzeumok Éjszakája országos kezdeményezéshez a nagykanizsai Thúry György Múzeum. Idén Beszédes tárgyak – múltbéli emlékek címen interaktív tárlatvezetéssel, kulturális műsorokkal, Kincskereső Kalandtúrával és számos más programmal várják az érdeklődőket június 21-én. 

Ebben az évben a múzeum gyűjteményeit szeretnénk kihangsúlyozni – kezdte a keddi sajtótájékoztatón Száraz Csilla, a Thúry György Múzeum igazgatója. Az intézményben nemrég nyílt a 110 év: 100+10 műtárgy – Múzeumtörténeti mozaikok a Thúry György Múzeum gyűjteményeiből című időszaki kiállítás, amelyben helyet kapott Halis István hintaszéke és különböző tárgyai is, hiszen ő volt a múzeum és a könyvtár gyűjteményének a megalapítója.

- Ő egy kiemelt szereplője lesz a Múzeumok Éjszakájának is. Szeretnénk az ő munkásságára és személyére felhívni a figyelmet a Halis István Városi Könyvtárral együtt, aki szintén fontos együttműködő partnerünk ezen az éjszakán. 170 éve született Halis István, úgyhogy ez egy Halis emlékév, a Múzeumok Éjszakáján ezért is lett ő központi figura. A Múzeumok Éjszakáján mindig van éj műtárgya, most Halis István „egy igaz aranya”, egy arany dukát lesz az a különleges műtárgy, amelyet kiállítunk, úgyhogy érdemes megnézni ezt itt a múzeumban. És természetesen a Múzeumok éjszakájához kapcsolódóan itt a Fő út 5. szám alatti épületben várjuk a látogatókat folyamatos műsorfolyammal - árulta el Száraz Csilla.

thúry

16 órától indul a minden évben nagy népszerűségnek örvendő Kincskereső Kalandtúra, amely idén a Keresd a mágikus nagyítót címet viseli. 17 órától ünnepi köszöntővel és a Kerecsényi Edit emlékplakett átadásával nyílik meg hivatalosan a rendezvény. A múzeum épülete mellett, a Magyar Plakát Házban szintén színes programokkal készülnek, különleges vendégek részvételével.

- Ott pedig finisszázsához érkezett a Stájerország Magyarországra megy - Határtalan szabadság című kiállítás, így Gleisdorf testvérváros művészei is részt vesznek ezen az eseményen. Már az ünnepélyes megnyitóra is várjuk őket, valamint polgármester úr is, és innen fognak átmenni a 19 órakor kezdődő tárlatvezetésükre. Egy interaktív tárlatvezetést tartanak ők ott, az egyik művész VR-szemüvegekkel is készül, tehát egy nagyon különleges pillanat lesz, ahogy ezt a kiállítást meg lehet tekinteni - tudtuk meg Száraz Csillától. 

Az estéhez közeledve a Mesebőrönd előadása, a Honvéd Kaszinó Városi Színpad Karantén című színdarabja, végül tűzugrás és közös tánc is várja a látogatókat a múzeum udvarán. A programról részletesebb interjút hallhatnak mai, Napi Kanizsa című műsorunkban.

SZ.F.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.