175 résztvevő nevezett az idei Your Song énekversenyre

facebook megosztás

Elindult a harmadik országos Your Song énekverseny ma délelőtt a Honvéd Kaszinóban. A megnyitó részeként kihirdették a Kéken látom a világot című alkotóművészeti pályázat eredményeit, a megmérettetésre több kategóriában jelentkezhettek az érdeklődők.

Mivel a Your Song színe is a kék, ezért gondoltunk arra, hogy ebben a témában hirdetjük meg a pályázatot - fogalmazott Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közösségének elnöke. A pályázatra rajzzal, festménnyel, grafikával és fotóval, de verssel és novellával is lehetett jelentkezni. Szollár-Nikolics Zsanna kiemelte, ugyan a legkisebbek főleg a maga egyszerűségében, például a tenger vagy az ég színeként dolgozták fel a témát, viszont az idősebb korosztály alkotásai között már szerepeltek egészen különleges darabok.

- Voltak nagyon különleges alkotások, amikre a zsűri egyből azt mondta, hogy ez kimagasló a többiek közül. Mindenki máshol fogta meg a kéket, mint szinonimát, illetve nagyon különleges látásmódban hozták el nekünk a kék színeit. Volt, aki inkább a naturálisabb témákat használta, mint például a víz, a felhő, de volt olyan is, aki teljesen újra gondolta a kék színt, és belerakott olyan érzelmi vonulatot, ami megfogta a zsűrit - mondta el Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége elnöke. 

A Your Song idén is hatalmas népszerűségnek örvendett, a jelentkezési határidő előtt két nappal a szervezőknek le kellett zárnia a jelentkezést a túl sok versenyző miatt. Az idei tehetségkutatóra mintegy 175 résztvevő érkezett, az ország számos részéről, akik több kategóriában is megmérettethetik magukat.

ének

- Van ifjúsági, illetve mini korcsoportunk, emellett tini és felnőtt korcsoport. Lehetett jelentkezni pop, musical, egyéb és népdal kategóriákban, a legnépszerűbb a pop és a musical kategória volt. Mindenki kategóriánként egy dallal nevezhetett, de van, aki több kategóriában is indul. Volt, aki egy kategóriában. Az első napon a mini és az ifi fog bemutatkozni, holnap pedig a tini és a felnőtt – tette hozzá Szollár-Nikolics Zsanna, a Kanizsai Fiatalok Közössége elnöke. 

A kétnapos versenyen a hattagú szakmai zsűri értékelései alapján pénteken és szombaton is az összesítve a legtöbb pontot elért versenyzők kapják meg a grand supreme díjakat.

 

SZ.F.

(Borítókép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.