Átalakulnak a kulturális intézmények mindennapjai
A könyvtárat, a KKK-t és a Thúry György Múzeumot is érinti a városvezetés energiatakarékosági határozata. Az érintett kulturális intézmények nyitvatartási rendje jövő héttől változik, a Medgyaszay Ház pedig már október 1-től bezárt a fűtési szezon végéig.
Október 5-én fogadta el a közgyűlés a város energiatakarékossági tervezetének első változatát, amely meghatározza több intézmény működését a következő hónapokban. A döntés értelmében a Halis István Városi Könyvtár fióképületeit bezárják, a városi bibliotéka pedig szerdától szombatig, a megszokott időpontokban lesz nyitva. Czupi Gyula szerint logikus döntést hozott a városvezetés.
– Az éves energiatervünket, tulajdonképpen plusz kétszeresét hozzárakta, plusz 20 millió forintot hozzátett. Ilyen formán a várható növekménynek a 75 százalékát lehet használni. A cél az, hogy működjenek az intézmények, - köztük a könyvtár is – ez azt is jelenti, hogy bizonyos energiákat meg is kell takarítanunk. Tehát nem ugyanolyan körülmények között fogunk dolgozni – árulta el Czupi Gyula könyvtárigazgató.
A könyvtár működése december közepétől január közepéig szünetel, hasonlóan a Thúry György Múzeum főépületéhez, amely a hétfői és a keddi napokon már október 1-től nem nyit ki. A Magyar Plakát Ház december 19-én átmenetileg bezárja kapuit és majd március végén nyit újra. A múzeumba tervezett programokat nem kellett teljesen átszervezni. A szünetek, illetve a leállás időszaka a háttérmunkáról fog szólni az intézmény munkatársainak.
– A múzeum gyűjteménye több mint 300 ezres, nagyon sok feladatunk van, nagyon sok mindent kell digitalizálni, a tárgyakat kategorizálni, leltározni, tehát egy szakmai feladata is van a múzeumnak. Nagyon komoly muzeológiai feladat, amit a minisztérium muzeológiai főosztálya ellenőriz. Ezek a feladatok kevésbé látványosak, amit a látogatók általában nem látnak vagy nem mutatjuk be őket, de ezeket a feladatokat is el kell végeznünk – tudtuk meg Száraz Csilla múzeumigazgatótól.
A Kanizsai Kulturális Központtal kapcsolatban már október elsején megszületett a döntés, hogy a Medgyaszay Házat átmenetileg bezárják, október 17-től a Móricz Zsigmond Művelődési Ház is hasonló sorsra jut. A környékbeli közösségi házak programjai – hasonlóan a másik két intézményhez – átkerülnek a HSMK-ba. A programok újraszervezése komoly munkát kívánt a KKK munkatársaitól.
– Egy picikét kell a nyitvatartásunkat módosítani, azaz a különböző művelődőközösségeknek a működését úgymond tömbösíteni, hogy ugyanarra a napra ne essenek, illetve a hét minden napján ne este nyolcig tartsanak ezek az összejövetelek. Úgy próbáltuk ésszerűsíteni, hogy van olyan két nap, amikor este nyolcig működnek a közösségek. Nyilván nem tudták másként elosztani, mivel dolgozó emberekről van szó és a próbákat csak ezekben az órákban tudják megtartani. Egyébiránt pedig 10 és 18 óra között tartunk nyitva – nyilatkozta Kovácsné Mikola Mária, a KKK igazgatója.
Az energiatakarékossági tervezetben foglaltak szerint a most bezárt tagintézmények újranyitására március utolsó napját követően lesz lehetőség.
K.T.
(Borítókép: Kanizsa TV)