Csökkent a leégések száma a nyári napon, de ajánlott a hatékony védekezés
Sűrű szövésű pólóval és magas faktorszámú fényvédő készítményekkel lehet védekezni az UV-sugárzás ellen nyáron. Szeghy Balázs, nagykanizsai bőrgyógyász elmondta, hogy az egyszeri leégés és a rendszeres napon tartózkodás egyaránt ártalmas lehet a bőrnek. A szakember felhívja a figyelmet, hogy 18 éves kor felett, évente egy alkalommal ajánlott a szűrővizsgálat.
Nem csak nyáron, télen is óvni kell a bőrt, a kitett felületeket különösen – hangsúlyozta Szeghy Balázs. A bőrgyógyásztól megtudtuk, hogy a látható öregedés jeleiért elsősorban nem az idő múlása felelős, hanem az UV-sugárzás.
– Tehát nem azért nézünk ki csúnyán idős korban, mert öregszünk, hanem mert az idősebbeknek több UV-sugárzás érte a bőrét, a fiataloknak pedig kevesebb, ez ilyen egyszerű. Nagyjából húsz százalék az, amiért a genetika és maga az öregedés felel, a nyolcvan százalékért, pigmentfoltokért, ráncokért, értágulatokért a napfény a felel egyértelműen – tudtuk meg Szeghy Balázs bőrgyógyásztól.
Napozáshoz és nyaraláshoz jó minőségű fényvédő alkalmazása tanácsolt, főleg a fehér bőrűeknek kell vigyázniuk és azoknak, akiknek sok anyajegyük van.
– Külön kell kezelni az egyszeri leégést és külön a tartós UV-sugárzás káros hatását. Mindegyiknek külön biológiai hatása van. Az már világos, hogy az egyszeri leégést tolerálja legkevésbé a bőr. Az, aki fehér bőrű és egész nap a hivatalban ül, nyáron pedig elmegy szabadságra és rommá égeti magát, ez a legrosszabb a bőr szempontjából, mert képtelen alkalmazkodni. Az ilyen bőrtípusú embereknél látjuk leggyakrabban a bizonyos típusú melanomák, illetve egyéb bőrdaganatok kialakulását – emelte ki Szeghy Balázs.
Szeghy Balázs hozzátette, a fiatal korosztály tagjai között jóval kevesebb fénykárosodást tapasztalnak a rendelőben, mint 10-15 évvel ezelőtt, valószínűleg azért, mert ez a generáció már nem tölt sok időt a szabadban.
K.V.
(Borítókép: Kanizsa TV)