#vármegyei labdarúgás

A labdarúgó vármegyei első osztályú bajnokság 12. fordulójából már kétszer is elhalasztott mérkőzésen a Semjénháza SE fogadta a Deák-Gizmó Murakeresztúr SE csapatát és a múlt szezon bajnoki aranyérmese legyőzte a szezon újoncát. A késő őszi…

Ha minden rendben alakul, akkor vasárnap 13 órától – a kanizsai műfüvesen – pótolhatják a Semjénháza SE – Deák-Gizmó Murakeresztúr SE vármegyei labdarúgó első osztályú futballmeccset. Ráadásul, ha mindkét oldal szakmai stábja úgy gondolja, akár…

A vármegyei labdarúgó második vonalban még komplett fordulókat rendezhetnek november hónap ezen szakaszában, s ennek keretében a Miklósfa SE a Zalaapáti SE ellen próbálkozhatott meg a zárkózással a tabellán – sikerrel, no meg például egy…

Az utóbbi három fordulóban az FC Nagykanizsa kinyitotta a „gólcsapot”, hiszen ötösével, hatosával termelte a gólokat – amellett persze, hogy kapott is -, és sorozatban negyedik mérkőzését megnyerve várhatja az NB III-ban a Ferencvárosi TC II elleni…

A vármegyei labdarúgó első osztályban sok más mérkőzés mellett például Dél-Zalába látogatott a listavezető Teskánd, s a Szepetnek értékes döntetlent könyvelt el ellene. Szepetnek SE (4.) – Technoroll Teskánd KSE (1.) 1-1 (0-1) Szepetnek, 150 néző.…

A labdarúgó vármegyei első osztályban is folytatódtak a küzdelmek, a 9. forduló találkozóit rendezték, s a környékbeli együttesek teljesítménye közül ugyan nem a hazai pályán szereplők vitézkedtek, de a Murakeresztúrnál minden pontot megbecsülnek, a…

A zalakomári, valamint a szepetneki pályán is biztos hazai siker született a „megye egyes” labdarúgó együttesek mérkőzésein, a további dél-zalai együttesek az első ligában kevésbé zártak jó hétvégét. Szepetnek SE (4.) – Kiskanizsai Sáskák SE (11.) 3…

A múlt hétvégi fordulóban a Szepetnek SE, valamint a Kiskanizsai Sáskák SE is győzelemmel hangolt a vármegyei labdarúgó első osztály szeptember 30-án, szombaton 16 órától sorra kerülő Szepi – Sáska szomszédvári rangadójára a Harmat János…

Az elmúlt hétvégén a labdarúgó Mol Magyar Kupa főtábláján, vagyis második fordulója keretében az NB III-as FC Nagykanizsa a Bólyi SE vendége volt, míg dél-zalai végeinken a vármegyei bajnokságban Semjénháza SE – Szepetnek SE szomszédvári rangadót is…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.