Villanyfényes találkozó lesz szombaton a Szepetnek - Sáska

facebook megosztás

E hétvégén rajtol el a vármegyei labdarúgó bajnokság első osztályának küzdelemsorozata is és a mezőnyben a Kiskanizsa mellett számos dél-zalai egység, így a "megye II" Déli csoportját az elmúlt évadban megnyerő Becsehely legénysége is ott lesz.


A bevezetőhöz kapcsolódva rögtön kisebbfajta lokális, mi több, szomszédvári rangadóval indul térségünkben a 2025-2026-os szezon, hiszen a Szepetnek SE a Kiskanizsai Sáskák együttesét fogadja, augusztus 23-án, szombaton, 19 órától. A találkozó tehát villanyfényes lesz, mely a körítés csak még izgalmasabbá teheti (képünkön egy előző esztendei szepetneki pillanat).
A Becsehely és a Zalakomár szintén szombaton kezd, előbbi a Zalalövőt, utóbbi a Teskándot fogadja, mindkét meccs 17 óratól kezdődik, a Csesztreg - Semjénháza összecsapást pedig halasztják, november 22-én kerül megrendezésre.

Az alábbiakban a nyár jatékos-keringőjéből villantunk fel néhányat, melyek a dél-zalai első osztályú futballcsapatokat érintették.

Kiskanizsai Sáskák SE:

Érkezett: Dobri Soma, Dobri Lajos (mindketten Semjénháza SE), Pál Flórián, Dobos Benedek, Herman Barna (mindhárman Csurgói TK), Ágoston József (Hahóti FSE), Bilák Benjámin, Bilák Péter (mindketten Szepetnek SE), Petanovics Milán (Eltendorf, Ausztria), Bagladi Marcell

Távozott: Mismás Dávid (Felsőrajk SE), Takács Soma (Semjénháza SE), Gombos Tamás, Szmodics Zétény (mindketten Miklósfa SE), Németh Dávid (D-G Murakeresztúr SE), Balazsin Zdenko (NK Galeb, Horvátország), Füzesi Péter, Belső Gergő, Dömötör Patrik, Völgyi Dávid

Játékos-edző: Rácz Szabolcs.


Znet-Telekom Becsehely SE:

Érkezett: Szőke Ádám (Puchberg, Ausztria), Berta Dominik (Semjénháza SE), Bébecz Dávid (Szerdahely FC).

Távozott: Forgách Patrik (Molnári SE)

Játékos-edző: Kovács György.


Szepetnek SE:

Érkezett: Béli Milán (Eltendorf, Ausztria)
Millei Bálint (Csurgói TK), Koller Norbert, Horváth Kornél (mindketten FC Nagykanizsa U19)

Távozott: Bilák Péter (Kiskanizsa), Losonczy Máté (Semjénháza SE), Szilveszter Sándor (abbahagyta)

Játékos-edző: Nagy Tamás.


Semjénháza SE:

Érkezett: Bagó Bálint (Zalakomár), Losonczy Máté (Szepetnek), Kolompár Balázs (Semjénháza SE U19), Takács Soma (Kiskanizsa)

Távozott: Baglady Marcell (Kiskanizsa), Dobri Lajos, Dobri Soma (mindketten Kiskanizsa), Berta Dominik (egy év kihagyás után Becsehely)

Edző: Markek István.


Zalakomár ESE-Zalakaros:

Érkezett: Zsiga Balázs (Semjénháza SE), Orbán Gábor (Újudvar SE), Tóth András, Nagy Gergő, Sipőcz Gábor (mindhárman Kinizsi Gyenesdiás), Szabó Ábel (Csurgói TK), Vass Alex (Kéthelyi SE)

Távozott: Dömötör Bence, Mutter Attila (mindketten Gelse SE), Bagó Bálint (Semjénháza SE), Madarász Ferenc (Csurgói TK)

Edző: Mutter Attila.

P.L.

(Fotó: PL)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.