Első pontjuk megszerzése, siker az egyik bajnokaspiráns otthonában

facebook megosztás

Kiböjtölték, de megszerezte első pontját a bajnokságban a Kiskanizsa vármegyés első osztályú labdarúgó együttese, míg például a Szepetnek SE a Hévíz SE otthonában szerzett roppant értékes győzelmet.

Ugyan a Semjénháza SE sem arról nevezetes ebben a szezonban, hogy pontok garmadáját gyűjti, de a Kiskanizsai Sáskák gárdáját mégis kissé félve engedték el a Hunyadi téri bázisukról, mert az esélyek nem mutattak ugyan éles eltérést a két gárda között, mégis a semjénházai „gödör” nem éppen a Sáska legfőbb „pont-vadász” területe. Ehhez képest még bő keret, valamint összeszedett, koncentrált játékuk állt szemben a hazaiak futballjával. Az igazsághoz tartozik, hogy a meccs embere alighanem a vendégek kapusa, Parragi Olivér (képünkön 33-as mezszámmal) lenne. A hálóőr számos hazai zöld-fehérek ziccerét fogta meg, s ezért is volt roppant bosszús, miután a Kiskanizsa már vezetett, de a hajrában egy remek egyéni megmozdulás után mégis gólt kapott… Egy addigi makulátlan teljesítményen esett csorba úgy, hogy addig bizony alaposan „belőtték” a Sáskák SE utolsó emberét. A pont azonban így is pont, alighanem lélektani szempontból ez sem mindegy, s talán a tavasz már új lendületet is hozhat magával.

Tény, Szepetneken az előbb említett két dél-zalai gárdánál egy polccal feljebb gondolkodhatnak e mostani pontvadászat során, bár a helyi SE nem kimondottan vérmes reményekkel vághatott neki a hévízi útnak. Nincs azonban egyszerűbb játék gyakorlatilag a labdarúgásnál akkor, ha a csapatrészek a pályán együtt és olykor önfeláldozóan dolgoznak, s ha ehhez még némi kondi is társul, még egy élcsapat is fogható. Mindezt Nagy Tamás játékos-edző legénysége is bizonyította: ahogy telt-múlt az játékidő, a házigazdák türelmetlenebb játékát már meg lehetett akasztani: ezt egy remekbe szabott szabadrúgás-góllal Kobra György meg is tette, majd az i-re a pontot feltéve, Orsós Roland is beköszönt. A végeredmény ezzel: Hévíz – Szepetnek 0-2.

A Zalakomár e játéknap során gólgazdag találkozójával tűnt ki, otthonukban a komáriak 3-3-ra végeztek a Clean Medic Zalalövői TK-val.

Vármegyei labdarúgó első osztályú bajnokság, 12. forduló:

Hévíz SK (2.) – Szepetnek SE (7.) 0-2 (0-0)

G.: Kobra (71.), Orsós R. (95.)

Semjénháza SE (12.) – Kiskanizsai Sáskák SE (14.) 1-1 (0-0)

G.: Earles Matthew Steven (87.), illetve Petánovics (74. – 11-esből)

Zalakomár ESE-Zalakaros (13.) – Clean Medic Zalalövői TK (6.) 3-3 (2-2)

G.: Szőke R. 831., 33.), Madarász (73.), illetve Kellner (2.), Bagó Bá. (16. – öngól), Gyenese (51. – 11-esből)

P.L.

(Fotó: Polgár László)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.