Súlyos sérülés a komári pályán, megvan a Sáska idei első sikere
A vármegyei labdarúgó bajnokság I. osztályában a 6. forduló küzdelmeit rendezik a hétvégén, s ennek keretében két "térségbeli" találkozó is akadt: a Kiskanizsa a Semjénházát, a Zalakomár a Szepetneket fogadta. A Becsehely ezen felül az Andráshida TE vendége volt.
Ha a bevezető utóbbi találkozójával kezdjük, az nem csupán a földrajzi távolsággal magyarázható, az ATE efelett még relatíve biztosan hozta is 3-1-re a találkozót.
Az már talán az ingerküszöböt valamivel jobban átlépő információ, hogy a Kiskanizsai Sáskák idén április 5-én nyert utoljára bajnokit, ami még nem is oly "horrorisztikus" időintervallum, az viszont már érdekesebb, hogy eddigi megszerzett négy pontjával máris megközelítette a tavalyi szezon összesített mennyiségét, az ötöt. A kiskanizsai futballpályán a vereséget elszenvedő fél a Semjénháza SE lett, Rácz Szabolcs tanítványai 3-1-re győztek (képünkön a Sáska második góljának pillanata).
A zalakomári játéktéren sajnálatosan egy súlyos sérülés került a történések fókuszába, a Szepetnek SE remek szélsője, Dömötör Csaba ugyanis sípcsont-törést szenvedett, emiatt pedig némileg a mérkőzés időtartama is elhúzódott. A játékost hétfőn műtik, akinek természetesen mielőbbi jobbulást kívánt mindenki, a Zalakomár - Szepetnek meccs pedig 2-2-es döntetlennel ért véget.
Az I. osztályban a dél-zalaiak közül pillanatnyilag a Semjénháza áll a legjobban a tabellán, Markek István együttese az ötödik helyről várja a folytatást.
P. L.
(Fotó: PL)