#tárgyalás

Előkészítő ülésen ártatlannak vallotta magát az a házaspár, aki prostitúció elősegítése, valamint pénzmosás miatt állt bíróság elé. A vádlottak…

A Zalaegerszegi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a vasúti dolgozónak az ügyében, aki karácsonyi szolgálati ideje alatt úgy…

A Nagykanizsai Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a nőnek az ügyében, aki figyelmetlensége miatt elütött egy motorost.   A…

A fogaik kicsapásával fenyegette és több trágár jelző mellett, kutyának nevezte az ellene intézkedő rendőröket egy 33 éves férfi Felsőrajkon. A…

 A küldöttség nem sokkal negyed 12 után találkozott Cseresnyés Péter országgyűlési képviselővel, Balogh László polgármesterrel és Bizzer András…

Júniusban folytatódik a kiskanizsai gyermekbántalmazó nő ügye. A Zalaegerszegi Törvényszék tegnap tartott előkészítő ülést, majd azt követően…

Ma tartották az első érdemi tárgyalást a kanizsai „valutázók” ügyében. A vádlottak most sem tettek vallomást, a következő tárgyalás májusban lesz…

A Zalaegerszegi Törvényszék 2020. szeptember 7. napján tartott tárgyalást annak a férfinak az ügyében, akit azzal vádoltak, hogy az édesanyja…

2020. július 16. (csütörtök) napjával a bíróságokon megkezdődik az egy hónapos törvénykezési szünet, amely 2020. augusztus 20. napjáig tart. A…

A házigazda Zalakarosi Fürdő történetét is bemutatták a Magyar Fürdőszövetség tegnapi ülésén. A szakbizottság tagjai évente kétszer találkoznak:…

Az Amerikából indult terep- és akadályfutó verseny áprilisban több mint nyolcezer harcost vonzott a Csónakázó-tóhoz, 2019-ben pedig kétnapos futam…

A találkozón szó esett arról is, hogy Magyarország kormánya miként tervezi a teljes foglalkoztatás elérését. Cseresnyés Péter államtitkár,…

Két év fegyházbüntetésre ítélt kiskorú veszélyeztetése miatt és lopás közvetett tetteseként a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken egy férfit, aki…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.