Plakátokon a múlt
Számtalan művészeti csoportnak, koncertnek, előadásnak, kiállításnak és könyvbemutatónak adott otthont az elmúlt évtizedekben a Honvéd Kaszinó. Az intézmény kulturális életének meghatározó pillanatait most egy jubileumi plakátkiállításon idézik fel, amelynek megnyitóját kedden tartották.
A jubileumi plakátkiállítás nemcsak a korábbi rendezvényeket idézi fel, hanem a Honvéd Kaszinó gazdag kulturális múltjába is betekintést enged. Az egykori honvédségi intézmény immár harminc éve működik a Nagykanizsai Honvéd Kaszinóért Alapítvány fenntartásában, továbbra is fontos szerepet vállalva a város kulturális életében. A kiállítás a több évtizedes közösségi és művészeti munka emlékezetes pillanatait eleveníti fel.
- Nyilván azt a sok száz előadást nem tudjuk megidézni, amit ezen falak között az elmúlt harminc évben volt. Most kifejezetten arra a harminc évre gondolok, amióta az alapítvány működteti az intézményt, tehát már civil keretek között, nyitott intézményként működünk. Próbáltunk előszedni szisztematikusan olyan plakátokat, amely egy-egy műfajra jellemző és mi sok hasonló típusú rendezvényt szervezünk - mondta el Halmos Ildikó, a Honvéd Kaszinó igazgatója.
A tárlatot Horváth Gábor ajánlotta a közönség figyelmébe, aki 1980 és 1983 között vezette az intézményt. Igazgatósága idején fontos fejlesztések valósultak meg: kialakították a műhelyt, megteremtették a fény- és hangtechnikai háttér alapjait, valamint létrehozták a filmklubot is. Ezek a kezdeményezések jelentősen hozzájárultak a Honvéd Kaszinó kulturális életének fejlődéséhez.
- Ha valamit kiemelnék, az az a lehetőség, amit a galériában a helyi képző- és iparművészek, és a tehetséges alkotók kapnak. Nagyon sajnálom, hogy akkor nem alumíniumból sikerült megcsináltatnom a rendszert, de ez egy óriási lehetőség. Ha mindent kiemelnék, akkor azt mondanám, hogy ez az intézmény ad otthont a kisközösségeknek és ez a legfontosabb dolog, hiszen lehívni egy értelmes előadót, okos időpontot választani, az egyszerű dolog, de közösséget építeni, fenntartani és működtetni az még számomra is nehéz lenne, és nagyon sokunk számára nehéz lenne - árulta el Horváth Gábor, a HEMO egykori igazgatója.
1886. október 24-én nagyszabású társas vacsorával avatták fel a Honvéd Kaszinót. Az intézmény idén már 140 éves múltra tekint vissza, amelyről jubileumi gálaműsorral is megemlékeznek.
K.V.A.
(Fotók: Kanizsa Médiaház)