Prostitúció Kanizsán? Ártatlannak vallotta magát a házaspár

facebook megosztás

Előkészítő ülésen ártatlannak vallotta magát az a házaspár, aki prostitúció elősegítése, valamint pénzmosás miatt állt bíróság elé. A vádlottak mintegy 4 éven keresztül, országszerte adtak ki lakásokat abból a célból, hogy bennük mások szexuális szolgáltatásokat végezzenek. Ezzel a tevékenységgel legalább 65 millió forint bevételre tettek szert.

tárgyalás

A vád szerint az I. és a II. rendű vádlottak számos különböző városban, például Nagykanizsán, Szombathelyen, Győrben, Sopronban és Zalaegerszegen vettek ki lakásokat abból a célból, hogy azokban szobákat biztosítsanak prostituáltaknak. A házaspár 2018 augusztusa és 2022 márciusa között összesen 7 ingatlant bérelt úgy, hogy a főbérlőknek valótlanul azt állították, azokat ők használják. Valójában a kiadó szobákat szexuális szolgáltatásokat kínáló weboldalakon hirdették tudva, hogy a jelentkezők az ingatlanokban pénzért férfiakat fogadnak majd. A szobákat legalább hét napos tartózkodással, napi 12.000 forintért adták ki. A pénzt a prostituáltak elutalták, személyesen adták át vagy a lakásban egy megbeszélt helyen hagyták. Ebből a tevékenységből a házaspár 2018 és 2022 május 4. között mintegy 65.000.000 forint bevételre tett szert. A megszerzett pénz eredetének leplezése érdekében nagy értékű gépkocsikat, lakásokat, nyaralókat vásároltak. A vádlottak megélhetésüket e cselekmények elkövetésével biztosították, a megszerzett vagyonuk legális jövedelmükhöz képest különösen aránytalan gazdagodásnak tekinthető. Az ügyészség a vádlottak teljes beismerő vallomása esetén 1 év 6 hónap börtönbüntetésben, vagyonelkobzásban és közügyektől való eltiltásban határozta volna meg az ítéletet, azonban a házaspár mindkét tagja elutasította a vádiratban leírtakat, azokat hazugságnak titulálva. Így a bíróság elrendelte az ügy tárgyalását, ahol 16 tanú kihallgatása várható. Emellett a vádlottak a megszerzett, több mint 60 milliós vagyon eredetének igazolására is indítványt tettek.

SZ.F.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.