Megváltoztak a vizsgázási szokások

facebook megosztás

A statisztikai adatok szerint évről évre kevesebben tesznek nyelvvizsgát. Móric József az egyik kanizsai nyelviskola vezetője elmondta, ősszel főként azok igyekeznek megszerezni a tudásukat igazoló bizonyítványt, akiknek még szükséges az a továbbtanulásukhoz, munkahelyi előmenetelükhöz. 

Négy évvel ezelőtt törölték el a diploma megszerzéséhez kötelező nyelvvizsgát, azóta jelentősen csökkent azoknak a száma, akik bizonyítványt akarnak szerezni valamilyen idegen nyelvből. Móric József elmondta, főleg tavasszal vizsgáznak többen, ősszel leginkább a képzéseket kezdik el a jövőbeni vizsgázók. Az életkor szerinti összetétel is jelentősen átalakult az elmúlt időszakban.

- A nyelvvizsgát most már kizárólag szinte 14 éves kortól 18-19 éves korig tesznek az emberek, hiszen a diplomakimenetel nincs nyelvvizsgához kötve. Ezért nyelvvizsgát szinte már csak a középiskolások tesznek, illetve egy-két fiatal felnőtt, aki tudományos fokozatot szeretne elérni. A PHD-hez például két nyelvvizsga kell, ott a második nyelvet csinálják - tudtuk meg Móric Józseftől, a Dialóg Nyelviskola igazgatójától. 

nyelvvizsga

A legnépszerűbb vizsganyelvnek évtizedek óta az angol számít és évről évre nő azoknak az aránya, akik ebből a nyelvből tesznek vizsgát. Varga Jázmin Nóra a továbbtanulása miatt döntött úgy, hogy magasabb szinten is igyekszik bizonyítványt szerezni ebből a nyelvből. 

- A B2-es nyelvvizsgám megvan, most pedig a C1-es nyelvvizsgára készülök, nagy erőfeszítésekkel. Jó élményeim vannak a vizsgázással kapcsolatosan - árulta el Varga Jázmin Nóra.

A statisztikai adatok szerint egy évtized alatt felére csökkent a vizsgázók száma a kötelező nyelvvizsga eltörlését követően, németből és más nyelvekből pedig fele annyian igyekeznek megszerezni a papírt, mint korábban. 

K.T. 

(Fotó: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.