#tábor
Kémiatábort szervezett a középiskolásoknak a Pannon Egyetem Nagykanizsa Körforgásos Gazdaság Egyetemi Központ. Az egyhetes programon 30 diák vesz…
Megtartották idén is az ORFF Ütőegyüttes táborát a Zeneiskolában. Az ötnapos programon kicsik és nagyok együtt vettek részt. A gyakorlás és a…
Meghirdette idén is a négy kanizsai egyesület a horgásztábort. A programot a MOHOSZ támogatja és a célja az utánpótlásnevelés. A gyerekek ezen a…
A szülők tehermentesítését is szolgálja az Alapítvány az Autista Gyermekekért által szervezett Szikra Tábor. Az ötnapos programon kilenc gyerek vesz…
Négy turnusban várják a táborozni vágyó gyerekeket a magyarszerdahelyi Héthatár Kecskefarmon. A részvevő fiatalok megismerkedhetnek az állattartás…
Toborzót és nyári tábort tart a Tungsram SE Nagykanizsa. Az egyesület célja az utánpótlás-korosztály játékosainak fejlesztése, valamint a kézilabda…
Idén két saját tábort tart a Zalaerdő Zrt. Obornakon. Mindkét program önálló tematikával rendelkezik, a hétfőn induló leginkább a természetjárásra…
Idén sem maradt el az Ifjú Állatvédők Napközis Tábora. Az Élettér Állat- és Természetvédő Egyesület programjának fő célja, hogy a fiatalok…
Idén a víz témája köré épül a PEN Kistudós Tábora. A Pannon Egyetem Soós Ernő Víztechnológiai Kutató-Fejlesztő Központ dolgozói és az egyetem…
Ezúttal a kanizsai gyermekek táborozási lehetőségei kerültek közéleti magazinunk legújabb adásának középpontjába. Tar Mihály és vendégei nem csak a…
Ma már a harmadik turnusa indult a Halis István Városi Könyvtár olvasótáborának. A programnak évtizedes hagyománya van és rendszerint 30 fős…
Először szervezett napközis tábort a Thúry György Múzeum. A résztvevőknek a tárlatvezetések mellett játékos régészkedéssel és kézműves programokkal…
Jelentős felújításra szorul a Balatonmáriai Gyermek- és Ifjúsági Tábor. Az épületegyüttes több egységének, így a faházaknak, a vizesblokkoknak és az…
Nem csak helyben, de a magyar tenger partján is nyaralhatnak a nagykanizsai diákok. A Balatonmáriai Gyermek- és Ifjúsági Táborban hétfőn indult az…
Bemutatóval zárta idei első nyári táborát a SZKES Tánccsoport a Honvéd Kaszinóban. A csütörtöki előadásra a gyerekek szüleit várták, ahol a fellépők…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 3. oldal
- Következő oldal