Közös bemutatóval zárták nyári táborukat a SZKES táncosai

facebook megosztás

Bemutatóval zárta idei első nyári táborát a SZKES Tánccsoport a Honvéd Kaszinóban. A csütörtöki előadásra a gyerekek szüleit várták, ahol a fellépők az elmúlt négy napban tanult közös koreográfiájukat mutatták be.

A tavalyihoz hasonlóan idén is két turnusban szervezték meg a SZKES nyári táborát. Többéves hagyománya van már ennek a programnak, melyre akkora az érdeklődés, hogy nem fér be táborba a sok jelentkező. Szécsényiné Kápolnás Edina, a csoport vezetője elmondta, változatos programok, például mozi, közös strandolás, tánc- és rajzverseny is várta a gyerekeket. A csütörtöki zárónapon a 36 alsós gyerek egy közös koreográfiát mutatott be a szülőknek.

– Ez egy kicsit inkább szabadabb, tehát nem feltétlenül a versenyzők vannak itt ebben a táborban, hanem vannak teljesen kezdők is, ezért nekem a koreográfiát is, illetve a zenét is úgy kell választanom, ami minden korosztálynak megfelelő – mondta Szécsényiné Kápolnás Edina, a SZKES Táncsoport vezetője. 

Kele Eliza kezdőként érkezett a táborba. Mint mondta, két barátnőjével közösen jelentkeztek.

tánc

– Volt mozi meg voltunk fagyizni. Nekem nagyon tetszett minden – árulta el Kele Eliza. 

Hári Dorina is sok élménnyel gazdagodott az elmúlt napokban. Ő az ott tanult koreográfiát és az edzések hangulatát is kiemelte.

–  Nyolcéves korom óta nagyon megszerettem a táncot. Mondtam anyukámnak, hogy ideje lenne, hogy én is beiratkozzak a SZKES-be táborba – tudtuk meg Hári Dorinától. 

A gyerekek többsége ugyan kezdő volt, de akadt olyan táncos is, akinek nemcsak a táborban, hanem a versenyzésben is van tapasztalata.

- Igen, voltam már ebben a tánctáborban. Nagyon jó ez, szeretek ide járni - fogalmazott Varga Dorka Zoé. 

A négynapos programon az alsó tagozatos diákok vehettek részt. A SZKES Táncsoport második nyári tábora július 8-án kezdődik.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.