#Palin

Újra Nagykanizsa képviselő-testülete elé került a palini városrész egyes utcáinak csapadékvíz–elvezetési problémája. A januári soros ülésen  Gábris Jácint, a kerület önkormányzati képviselője ismét interpellált a probléma miatt – hiszen az év első…

Három év után rendezték meg ismét a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola alapítványi bálját. A program célja a közösségépítés mellett a jótékonyság volt. Az előző két évben a pandémia miatt nem tudtak bálozni a paliniak, most azonban ismét…

Nagy ünnep volt szombaton a palini városrészben és a mellette lévő förhénci hegyháton. Szekerek, traktorok  vonultak végig az utcákon és a hegyen -  fiatalok, nótások hirdették ki a szüret időpontját. A környék apraja-nagyja összecsődült az…

A Feeder Tournament 6. fordulóját tartották meg vasárnap a palini versenytónál. Kétszer 3,5 órás forduló, 5 szektor, irányított átülés, 26 nevező – ezek voltak a fő paraméterei a Rodek Attila által szervezett versenynek. A palini létesítmény ma már…

Felújították az útszakaszt a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskola és a Palini tagóvoda előtt. Gábris Jácint, a városrész önkormányzati képviselője az Alkotmány utca járdaszakasza mellett elhelyezett korlátokról is beszámolt a mai…

Természetfotókból nyílt kiállítás csütörtök délután a Palini Inkey Boldizsár Általános Iskolában. A „Mint a művészet az élet felett” című tárlat a kaposvári Bókné Horváth Krisztina képeit tartalmazza. A megnyitón az iskola tanulói egy verses,…

Szüreti felvonulást és közösségi délutánt rendeztek szombaton Palinban. Az eseményen a Palini Nyugdíjas Nótaklub, a Gyöngyvirág Tánccsoport, valamint a Nagykanizsai Fúvószenekar szórakoztatta a résztvevőket. A mulatságról nem hiányoztak a helyiek…

Rendszeresen visszatérő problémát okoz a zajjal járó munkavégzés a külső városrészek családi házas övezeteiben – hangsúlyozta Bakonyi Tamás közterület-felügyelet vezető. A közelmúltban az egyik internetes közösségi oldalon robbant ki egy ezzel…

Egy otthonról elszökött kutya támadt rá a palini játszótérnél egy másik, éppen arra sétáltatott ebre. A kutyák összemartak, végül a gazda a segítségére siető két környékbeli lakossal együtt szét tudta szedni az állatokat. Komolyabb sérülés nem…

Tetten értek egy betörőt Palinban. Az eset még március elején történt. Hajnali ötkor próbálkozott az elkövető, de a házigazda felébredt, a tettest a rendőrök elkapták. Azóta több jelzés is érkezett hasonló esetekről Gábris Jácinthoz. A…

A palini orvosi rendelő parkolóinak terve 2017-ben elkészült, azonban azóta nem valósult meg a rekonstrukció. A beállóhelyek hiánya több esetben problémát okoz. A helyzetet súlyosbította a múlt nyári esőzés, a településrészen átfolyt áradat a…

Nagykanizsa külső városrészei is megkapták az égi áldást. Palint a kora délutáni órákban kettévágta az ár, a helyi lakosok több területen segítették a védekezést – volt, ahol kerítést bontottak, volt, ahol utat engedtek a lezúduló…

A városrész lakói már hosszú évek óta várják, hogy megszabaduljanak az M7-es autópálya zajától. Többször próbálkoztak már célt érni, csak ígéretet kaptak, falat nem.   Balogh László polgármester a napokban közzétett Facebook bejegyzésében leírta,…

Még Erdélyből is érkeztek vendégek a Palini Sport és Kulturális Egyesület báljába. Az összejövetelt kilencedik alkalommal rendezték meg a hétvégén, az est bevételét ezúttal is a szervezet működésére fordítják. Évekkel ezelőtt azért szervezték meg az…

A Palini Nyugdíjas Dalkör nyitotta meg a találkozót. A városrészben nótás kedvű csapatokat láttak vendégül. – Hogy mi a célja ennek a programnak? Egyrészt szeretnénk fenntartani a daloló kedvet, másrészt próbáljuk ápolni a hagyományokat. Ahogy…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.