Felújítják a palini iskola főkapuja előtti szakaszt

facebook megosztás

Júniusig felújítják a palini iskola főkapuja előtti útszakaszt. A munkát a Via Kanizsa végzi. Mint azt ma Gábris Jácint kiemelte: egy ciklusokon átívelő probléma volt ez, amit végre sikerül megoldani.

Számos olyan pontja van a városnak, ahol indokolt az útfelújítás. A palini iskola és óvoda előtti szakasz 30 méter, ami a tanév végéig megújul. Mint azt Gábris Jácint hangsúlyozta: lehet erre legyinteni, de a jelenlegi gazdasági helyzetben igenis örülni kell egy olyan fejlesztésnek, ami több száz családot érint.

– Az óvodáig vezető hosszú szakasz, s az iskolával közös szakasz és a mellette levő rész ugyancsak az én interpellációmnak, intézkedésemnek köszönhetően lett felújítva. Akik esetleg kommentekben kritizálnák a mostani fejlesztést, ezzel a szakasszal együtt vegyék, s máris egy több 100 méteres, komoly szakaszról beszélünk. Amiről azt gondolom, hogy ilyen gazdasági helyzetben, ami az országot jellemzi, ami a városokat jellemzi, kiharcolni egy-egy körzetben ezeket a fejlesztéseket, az nem kevés munka – fogalmazott Gábris Jácint, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

palin

Az iskolakapu előtti területet nemrégiben egy magánszemély vásárolta meg, és parkolót alakított ki ott. Az iskolával vagy az önkormányzattal a jövőben nem elképzelhetetlen egy újabb együttműködés a leálló sorsa kapcsán.

 – Magánterület most és parkolócéllal lett átalakítva. Én bízom benne, hogy a jövőben az önkormányzat ezen a területen is tud segíteni, esetleg önkormányzati területbevonással, ha a tulajdonos hajlandó lesz ezt átadni vagy az iskola vagy az alapítvány részére. Ezt a szándékot még nem tudjuk – tette hozzá az önkormányzati képviselő. 

Gábris Jácint szerint az út rendbetételét az iskolában és az óvodában folyó nevelői munka is igazolja, hiszen számos szakmai elismerést érdemelt ki a két létesítmény az elmúlt években.

M-B.GY.

(Kép: Kanizsa TV)

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.