Még nincs igazi idény, de már versenyeznek a sporthorgászok

facebook megosztás

Method feder horgászversenyt rendeztek szombaton délelőtt a Palini-tavon. Az időjárás nem volt kegyes a résztvevőkhöz, így a vártnál kevesebben indultak az eseményen.

Februárban a tavaszias időjárás miatt némileg előbb kezdődhetett a horgászidény, így a Palin melletti területen már két versenyt is tartottak. Azokat a megmérettetéseket a kisebb tavon rendezték, a forgatásunk alattinál viszont a nagy tavat vették birtokba a horgászok. A hat versenyző között voltak profi egyesületi tagok és lelkes amatőrök is, a szervezők reménykednek, hogy a következő eseményekre már többen neveznek.

- Még nagyon a szezon elején vagyunk, még nem jött el az igazi horgász szezon, sokaknak ez is egy visszatartó erő még. A környéken több verseny van folyamatosan, így a versenyzői létszám egy kicsit megoszlik – fogalmazott Horváth Péter, a Palini-tó tulajdonosa. 

horgász

A kifogott halak mennyisége elmaradt a várakozásoktól, de a résztvevők többsége – így Ambrus József is – a sportág szeretete miatt ragadott botot az év korai szakaszában. A szepetneki egyesület tagja unokájával érkezett a megmérettetésre, szerinte a fiatalok közül is egyre többen ismerik meg a horgászat szépségét.

- Szerencsére az utóbbi időben egyre több a gyerekhorgász és szeretnek is horgászni. Bízunk benne, hogy a jövő ott van mögöttük és ők fogják majd tovább vinni a horgászatot – tudtuk meg Ambrus Józseftől, a Szepetneki Horgászegyesület tagja. 

Horváth Péter elmondta, a következő hetekben több method feder versenyt is lebonyolítanak, de hamarosan kétnapos és 2x 3 órás megmérettetéseknek is otthont ad majd a Palini-tó.

K.T.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.