Még mindig kérdéses a palini kisposta sorsa

facebook megosztás

Másfél évvel a bezárása után is kérdéses, hogy mi lesz a palini kisposta épületének sorsa. Gábris Jácint önkormányzati képviselő Híradónknak elmondta, az ingatlan hasznosítására számos javaslat érkezett, azonban amíg az állami kézben van, addig ezek megvalósítására nincs lehetőség.

A palini kispostát, hasonlóan a sánci, a kiskanizsai és a vasútállomásnál lévő egységhez, 2022 novemberének közepén szüntették meg, az energiaválságra hivatkozva. A tervek akkor egy 2023 januári újranyitásról szóltak, ám ez azóta sem valósult meg, hiába tiltakoztak a helyiek aláírásgyűjtéssel is a bezárás ellen. Gábris Jácint többször is, hivatalos formában kérte a Magyar Posta Zrt. válaszát arról, hogy mi a tervük az épülettel, ám ez idáig nem kapott tájékoztatást. A körzet önkormányzati képviselője szerint, a bezárás még több mint másfél évvel később is érezteti a hatását.

posta

- Elsősorban most nem csak a levélfeladásról van szó, hanem a csekkbefizetésről, hiszen nagyon sok olyan szépkorú van itt, aki igenis az egészségügyi állapota miatt nem engedheti meg magának azt, hogy felszáll a buszra és bemegy a központi postához. Egyszerűen ez számukra nehézséget okoz, itt egyszerűen sokkal egyszerűbb lenne ezt a tevékenységet, ezt a szolgáltatást igénybe venni – mondta el Gábris Jácint, az ÉVE önkormányzati képviselője. 

Az elhagyott épület állapota folyamatosan romlik, Gábris Jácint szerint ezért is lenne érdemes minél előbb megtudni, hogy mi a Magyar Posta terve vele. Az épület hasznosítására több javaslat van, például, hogy egy, a helyiek élelmiszerigényét is ellátó, a kamarával és a szakképző centrummal közösen működtetett tanboltot nyissanak benne vagy kisebb közösségi épületként is funkcionálhatna.

- Azt gondolom, hogy mindegyik javaslatot érdemes megfontolni. Természetesen további javaslatok előtt is nyitottan állunk, tehát mindegyiket szívesen meghallgatjuk. Nyilván polgármester úrral le kell ülnünk majd külön erről beszélni, mert továbbra sem járható út, hogy egymás után romlanak le a nem önkormányzati tulajdonban lévő épületek is, amelyeket az önkormányzat tudna hasznosítani - fogalmazott Gábris Jácint.

A négy, tavalyelőtt bezárt posta közül egyedül a kiskanizsai nyitott ki újra, vállalkozói segítséggel, de nem a korábbi, Szent Flórián téri épületben, így ez a probléma Kiskanizsán is fennáll. A témával bővebben foglalkozunk a Közérdekes mai adásában.

K.T.

(Képek: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.