Hölgyklub kezdeményezésére benépesült a palini tó környéke

facebook megosztás

Benépesült csütörtökön a palini tó környéke, ezúttal azonban nem horgászok foglalták el az állásokat, hanem iskolás gyerekek, szülők és a Hölgyklub tagjai érkeztek a városrész tavához. A jelenlévők egy Tavaszköszöntő esemény alkalmával töltöttek együtt egy délutánt.

A városnak egy különleges területe a palini tó és környéke, az ebben rejlő lehetőségeket szerettük volna kihasználni, egyúttal felhívni a figyelmet a gyönyörű természeti környezetre – mondta el Büki Pálné, a Hölgyklub vezetője.

- Az én drága klubtársaimmal, a Hölgyklub tagjaival sikerült kitalálni, hogy egy tavaszköszöntő ünnepség alkalmából indítsuk el ezt a programot. De arra gondoltam, nem szabad kihagyni a paliniakat. És ekkor kaptam az ötletet, hogy ez a palini iskola legyen, és nagyon jól jártam velük, mert igazgatónő is egy szenzációs nő és a gyerekek pedig egy nagyszerű műsort hoznak – mondta el Büki Pálné, a Hölgyklub vezetője. 

tavasz

A palini tó magántulajdonban van, de Horváth Ferenc örömmel vette a Hölgyklub megkeresését.

- Minden kezdeményezést szívesen várunk. Van itt egy kis rendezvénytermünk, születésnapot, névnapot, kisebb-nagyobb családi rendezvényeket, tehát bármilyen programot szívesen látunk. Nyugdíjas találkozót, osztálytalálkozót, akármit – tudtuk meg Horváth Ferenctől, a palini tó tulajdonosától. 

A Tavaszköszöntőn kulturális műsorok is szórakoztatták az összejövetel résztvevőit.

V.A.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.