#mezőgazdaság

A gazdaságban 25 fajtát termesztenek a gyümölcsből, így a fogyasztó akár 25 ízzel is találkozhat. Sipos Gyula elnök-vezérigazgató szerint az árak a…

Jó minőségű termésre, így jó borokra számítanak a Kanizsa környéki gazdák. Volt fertőzés, volt jégverés, de ahol odafigyelt a gazda, jó évjáratnak…

Szerdai kezdettel tartósan vízhiányos időszakot állapított meg Pintér Sándor belügyminiszter - derült ki a Hivatalos Értesítő keddi számából. …

A magyarországi termelők az idén 700-750 ezer tonna almára számítanak, ami 20-30 százalékkal haladja meg az előző évek termésmennyiségét - mondta…

Csütörtök este óta ismét égő szalmabálákat oltanak a zalai tűzoltók Rédicsen.     Cseresznyés Dániel, a Zala Megyei…

A nagy meleg a szőlő érésére is hatással van, azonban a hőség miatt – területtől függően – fokozott vadkár jelentkezett az ültetvényekben. A vad…

Várhatóan hosszan elhúzódó feladatot ad a tűzoltóknak a még mindig izzó, füstölő részek oltása a Zala megyei Reszneken, ahol vasárnap hajnalban három…

Körülhatárolták a vasárnap hajnalban kigyulladt több ezer szalmabála tárolására használt épületek tüzét a tűzoltók Reszneken. Vasárnap egész nap és…

Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek -…

A méz itthoni népszerűsítésének köszönhetően hét év alatt több mint a duplájára nőtt a mézfogyasztás Magyarországon - derült ki az Agrárminisztérium…

Korszerű technológiával, fajtaválasztással és bőséges öntözéssel is csak nehezen tudnak védekezni a zöldség- és növénytermesztők a nagy meleg ellen,…

Növelheti a magyar gabonaexportot, hogy megnőtt a lengyel és a német piaci szereplők érdeklődése a szabad gabonakészletek iránt a hőség és aszály…

Idén nehézkesen indult a betakarítás Nagykanizsa térségében, hiszen szinte minden másnap esett az eső. De ma már a növények túlnyomó része a…

A búza csaknem 80 százalékát learatták Zala megyében, a hektáronkénti átlaghozam 5,1 tonna, a termés minősége a sok csapadék miatt rosszabb a…

Megkezdték a legkorábbi érésű szőlőfajta, a csabagyöngye szüretelését  Ordacsehiben, ezzel a megszokottnál mintegy tíz nappal korábban…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.