#ittas járművezetés
Három ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrség munkatársai a múlt heti Roadpol ellenőrzés során. Cséber Benjámin, a Zala Megyei Rendőr-…
Egy 50 éves söjtöri férfi – akit a bíróság 2016-ban már ittas járművezetés miatt pénzbüntetésre ítélt, és eltiltott a közúti…
Részeg volt, mint az albán szamár – a közmondás pontosan illett arra a 72 esztendős, nagykanizsai nyugdíjasra, aki idén tavasszal súlyos fokú…
Tucatnyi ember ellen emeltek vádat, mindössze egy hét leforgása alatt Zala megyében, ittas vezetés miatt. Volt olyan, aki súlyos fokú alkoholos…
A Zalaegerszegi Törvényszék 2019. március 5-én helybenhagyta annak a férfinak az elsőfokú ítéletét, aki ittas állapotban ütötte el két ismerősét,…
Először elgázolta korábbi ivócimboráit, majd segítségnyújtás nélkül hajtott tovább L. P., az a 37 éves férfi, akinek holnap jogerősen is véget ér az…
Még mindig gyakori, hogy valaki iszik és vezet, ahelyett, hogy inna vagy vezetne – pedig Magyarországon zéró tolerancia van, melynek értelmében a…
Előfordul, hogy egyetlen nap alatt öt-hat ittas járművezetés miatt indult ügyet tárgyal dr. Sárközy Szabolcs, a Kecskeméti Törvényszék büntető…
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan…