#felmérés
Az idén a magyarok többet szánnak karácsonyi ajándékra, mint tavaly és kevesebbeknek kell előre takarékoskodniuk az ünnepi kiadásokra - közölte a…
Idén a tavalyinál kevesebbet szán a lakosság a karácsonyi ajándékokra, amelyek többségét továbbra is a plázákban veszik meg a tervek szerint, és nem…
A magyarok közel fele nem tudja, milyen káreseményekre terjed ki a lakásbiztosítása az Aegon Magyarország felmérése szerint. …
A magyar munkavállalók 14 százaléka kap 13. havi fizetést novemberi, illetve decemberi fizetése mellé, átlagosan 332 ezer forintot, jellemzően a…
A szülői minta is hatással van öngondoskodási stratégiánkra – derül ki a meglepő tény a Groupama Biztosító legfrissebb országos kutatásából. Az már…
A 19 és 29 év közötti fiatalok több mint 44 százaléka rendelkezik valamilyen megtakarítással - derült ki a K&H ifjúsági indexének felméréséből.…
A cukorbetegek kétharmada gondolja úgy, hogy egészségesebben étkezik, mióta kiderült betegsége, az orvos javasolta szénhidrát-diétát azonban csak a…
Gyengül a magyar munkavállalók érzelmi kötődése cégükhöz, elhelyezkedési esélyeiket tekintve azonban évről évre magabiztosabbak: ma már a…
Minden eddiginél magasabb, 71 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index a hazai dolgozók körében, ami kétpontos emelkedést jelent az…
Az idén már nyolcadik alkalommal készíti el a közszféra korrupciós kockázatait feltérképező felmérését az Állami Számvevőszék (ÁSZ), az adatközlésre…
Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé pedig 61 000 forintba - derül ki a Bónusz Brigád és…
Rongálás, illetéktelen vendég elszállásolása, lopás és belógás a leggyakoribb kihágás a Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint. A szálláshelyek…
A táplálkozási szokásokról készít felmérést az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI), a felmérés lényege az…
A magyar munkavállalók 44 százaléka nem azon a területen dolgozik, amelyben a legmagasabb végzettségét szerezte, ráadásul további 44 százalék, főként…
A hazai cégek egyelőre csupán kis százaléka támogatja a kisgyermeket nevelő munkavállalókat – derül ki egy friss kutatásból. A munka és magánélet…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 10. oldal
- Következő oldal