#felmérés

A cégek 37 százaléka módosítja üzleti stratégiáját a minimálbér és a garantált bérminimum emelésének hatására - közölte a Magyar Kereskedelmi és…

Magyarországon tízből három, nemzetközi szinten azonban már tízből négy munkavállaló dolgozik rugalmas munkarendben, ráadásul a magyar dolgozóknak…

A szülők 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy gyermekük továbbtanulását megtakarításaikból akarják fedezni, a megkérdezettek 28 százaléka úgy vélte,…

Az előző negyedévhez képest ismét magas, 69 pontos értéket vett fel a munkavállalói bizalmi index, ami három pontos emelkedést jelent az előző év…

Pálinkás nemzet vagyunk: ez fogy a legjobban az esküvőkön a Szallas.hu legfrissebb felmérése szerint. Éjfélkor minden második lakodalmon töltött…

A magyarok 63 százaléka várhatóan elmegy nyaralni az idén, és átlagosan 194 ezer forintot tervez költeni az utazásra - derül ki a K&H Bank…

Élen járnak a magyarok az internetezésben: a 16 évesnél idősebbek 89 százaléka internetezik naponta, míg a világátlag 86 százalék - derül ki a Google…

Tovább javult a vállalkozások üzleti várakozása az első fél évben - ismertette Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke az…

Idén átlagosan 165 ezer forintot terveznek költeni nyaralásra a magyarok, 16 százalékkal kevesebbet a tavalyinál, a legtöbbet költők középkorúak,…

Elindul a térség versenyképességét és fejlesztési irányait vizsgáló felmérés a jövő héten Nagykanizsán és Murafölde 36 településén. A projekt egy…

Az előző negyedévhez képest egyes szegmensekben kis mértékben mérséklődtek a különbségek a munkavállalói bizalom terén novemberben, ugyanakkor…

Egyre optimistábban látják pénzügyi helyzetüket a magyarok, 2015 és 2017 között két és félszeresére nőtt azok aránya, akik szerint a pénzügyi…

A Valentin-nap körüli felhajtás hazánkban is évről évre egyre nagyobb méreteket ölt. Felmerül tehát a kérdés, hogy van-e már létjogosultsága nálunk…

A 25-35 éves korosztály több mint fele szeretne gyereket öt éven belül, és szinte mindenki saját tulajdonú lakásában szeretné berendezni az első…

Huszonnégyen töltötték ki a hivatalos IQ tesztet Kanizsán. A Mensa HungarIQa felmérésén 17 év feletti önkéntesek vettek részt. Az intelligencia a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.