Hitoktatók elismerése

A katekéták napján ünnepelni hívták a Kaposvári Egyházmegyében szolgáló hitoktatókat Bárudvarnokra, azon belül Kaposszentbenedekre. A Porta Pacis Lelkigyakorlatos Házban és a Szent Benedek templomban lelki programokat, szentmisét, valamint a „Kerek egy ég alatt” című ünnepi előadást hallgatták meg a résztvevők. A nap középpontjában a közösségépítés, a hivatás megerősítése és az öröm állt. Az ünnepi alkalom kapcsán elhangzott; a „katekéta” kifejezés tudatosan többet jelent, mint egyszerűen hitoktatót: olyan elhivatott munkatársakat jelöl, akik a gyermekeket és családjaikat a plébániai közösséghez kapcsolják, közösségeket építenek, programokat szerveznek és lelki támaszt nyújtanak. Az ünnepen Varga László megyéspüspök mutatott be szentmisét, majd Szent Carlo Acutis Díjat adott át a 20, valamint 30 éve hitoktató katekétáknak, és a nyugdíjba vonuló hitoktatókat is köszöntötte. 

A Jézus Szíve Plébánia két hitoktatója, Czipó Erzsébet Erika és Kovács Csabáné Éva részesült e díjban, melyet a Kaposvári Egyházmegyében végzett több évtizedes hitoktatói szolgálatukért, lelkiismeretes szakmai munkájukért kaptak, amellyel támogatták és segítették a gyermekek és a fiatalok lelki fejlődését, Istenhez vezető útjukon. Czipó Erzsébetnek kétszer is megköszönte munkáját a püspök úr, a hitoktató nyugdíjba vonulása alkalmából virágcsokrot is kapott. Beszélgetésünkben a küldetésükről, az elhívásról osztották meg gondolataikat a kitüntetettek. 

Czipó Erzsébet Erika: A küldetést otthonról hoztam

Én katolikus nevelést kaptam, esténként együtt imádkozott a családunk, rendszeresen jártunk misére, a küldetést otthonról hoztam ­idézte fel a kezdeteket Erika. A Szent Imre templomhoz tartoztunk, oda jártunk hittanra, ott ministráltam lányként, ami abban az időben még nagy szó volt. Ha bemegyek a templomba, most is eszembe jut, hogy a harmadik padban ült a nagyanyám, aki sekrestyésként is tevékenykedett a Piarista kápolnában. Hétköznap is vitt bennünket templomba, míg vasárnap a szülőkkel mentünk. A májusi és októberi litániákon is mindig ott voltam. A Kanizsa Bútorgyárban dolgoztam 20 évet, közben elkezdtem teológiát tanulni. Amikor bezárt a bútorgyár ­mivel elvégeztem a hitoktatóképzőt ­, szóltak a plébániáról, hogy elmehetek hittant tanítani Galambokra. Ott volt az első állomáshelyem. Utána végigjártam a Batthyány gimnáziumtól kezdve a Felsőtemplomhoz tartozó összes iskolát ebben a 30 évben. Mindenre oda kell figyelni a hittanórákon. Mindent, amit a hitemről tudok, azt vissza szeretném adni a gyerekeknek. Igaz, csak magot vetek, és ha abból beérik valami, én azt már nem látom…

Kovács Csabáné Éva: Maradandó, lelki élményt jelentett az a nap, amikor megkeresztelkedtem 

Az én történetem egy kicsit másként kezdődött, más generációhoz tartozom ­ mondja Éva.  ­ Úgy is fogalmazhatnék, hogy felnőtt megtérő vagyok. Édesapám elég magas beosztásban dolgozott a vasúton, és nem igazán értékelték a vallásos gondolkodásmódot, hogy szépen fogalmazzak. Szüleimnek volt templomi esküvőjük, a két nővérem meg volt keresztelve, én viszont nem. Felnőttként tudtam meg, hogy apukám fiatal korában gondolkodott a papi hivatás választásán.

Éva kisiskolásként hallott először társaitól arról, hogy az Alsóvárosi templomba járnak az atyához hittanra. Otthon nem nagyon imádkoztak, de édesapja a nagyobb ünnepekkor elvitte misére. Ezek a gyermekkori élmények valami megmagyarázhatatlan vágyat keltettek a szívében. 

Ahogy telt az idő, egyre jobban szeretett volna megkeresztelkedni, de egy ideig nem lett belőle semmi. Középiskolásként egy nagyon jó barátnőjével kezdett el a Felsőtemplomba járni, ahol olyannyira megfogta Szabó Bakos Szilárd plébános atya személyisége, hogy azt vette észre, már akkor is elment szentmisére, amikor a barátnője nem. Rendszeressé vált életében a templomba járás. A rendszerváltás után ’90-ben érettségizett le, amikor egy új atya, Szalai Jeremiás meghirdette az Alsóvárosi templomban a felnőtt hitoktatást. 

A fiatalabb nővéremmel együtt indultunk el, ők házasságra készültek, én  pedig keresztelésre. Ezután több hónapon át tartó katekézis következett és 1990. december 10-én keresztelt meg Jeremiás atya, így abban a szentmisében voltam elsőáldozó és bérmálkozó is. Még így visszatekintve is megható, lelki élményt jelentett az a nap, amikor megkeresztelkedtem és a szentségekhez járultam. Talán azon a szentmisén fogalmazódott meg bennem először, hogy ezt a pályát, hivatást szeretném választani. Motivációm az táplálta, hogy szerettem volna a gyerekeknek továbbadni a hitünk tanításait, amit én gyermekként nem élhettem át. Vegyipari technikumot végeztem, majd gyógyszertári asszisztens képzésre felvételiztem Sopronba. Ott is belecsöppentem egy keresztény közösségbe. A mi vallásunk olyan, mint egy nagy család. Bárhova mentem, mindig voltak olyan támpontok, ismeretségek a karizmatikus közösségtől kezdve a domonkosokig, ahol otthon éreztem magamat. Később a Bencés rendhez köteleződtem el, mint bencés obláta. Sopronban, Rédly Elemér atya kezei alatt kezdtem el a Győri Hittudományi Főiskola kihelyezett levelező tagozatát, és 4 évig visszajártam még Sopronba tanulni. Közben férjhez mentem és  gyermekeim  születtek, így a diplomavédés elmaradt, de így is taníthattam. Egészen addig taníthattam így, ameddig 2013-ban törvényi lehetőség adódott arra, hogy órarendi keretben hittanórákat tartsunk az iskolákban. Kaposvárra jelentkeztem a Veszprémi Hittudományi Főiskola kihelyezett levelező tagozatára, ahol figyelembe vették korábbi tanulmányaimat és megszereztem a Katekéta - lelkipásztori munkatárs diplomámat, majd 2020-ban elkezdtem a Brenner János Hittudományi Főiskolát Szombathelyen, ahol mesterfokozatot szereztem Katolikus hittanár – nevelőtanár szakon. Mindig fontosnak tartottam a képzést, a folyamatos tanulást, hogy módszertanilag élménydúsan, aktívan vonjuk be a gyerekeket a hittanoktatásba, és szólítsuk meg a családokat. A Kaposvári Egyházmegye megbízásából hatodik éve mentorként is segítem az új kollégák munkáját és összefogom a Kanizsai kerülethez tartozó kollégák közösségét.

Mindketten rengeteg programot szerveznek, nemcsak egy tantárgyat adnak le. Nagyon bizalmas a kapcsolatuk a gyerekekkel, akik olyan dolgokat is elmondanak nekik, amit talán rajtuk kívül más nem is tud, pedig csak heti egy órában találkoznak, kivéve a 4. és 8. osztályban, amikor fakultatív szentségfelkészítést is tartanak az elsőáldozásra, vagy a bérmálásra plusz heti 1 órában. 

Meggyőződésük, hogy a gyermekek első hitoktatója a szülő, a nagyszülő. Hivatásuk során ők hitet ébreszthetnek a hittanon, de a hit megéléséhez a család is nagyon kell.

BAKONYI Erzsébet

(Megjelent a Kanizsa Újság 2026. június 3-ai számában.)