Indián Nyár újratöltve

facebook megosztás

Zeneszótól volt hangos szombat este a Honvéd Kaszinó. Domján Attila és Horváth György ötlete nyomán kelt ismét életre az Indián Nyár. Az egykori zenei koncertprogram kisebb változata várta a kanizsai zeneszeretőket.

Négy zenekar csapott a húrok közé szombaton a Honvéd Kaszinóban. Egy hajdani nagy sikerű koncertsorozatot elevenítettek fel a résztvevők.

- Amikor 30 évvel ezelőtt volt az Indián nyár elnevezésű monstre koncertsorozat a Károlyi-kertben, akkor nagy izgalommal készültünk, mert ilyen még nem volt ismereteim szerint Kanizsán. Most valahogy harminc év után ismét bizsergést érzek, libabőrös lettem, hogy megint egy mini ugyan, de Indián nyár, mert akkor nem négy zenekar, hanem tucatnál is több zenekar volt - árulta el Bacskay Zoltán, a Retro Party Boys zenésze. 

Indián nyár

Az Indián Nyár 1995-ben a Mozikertben, 2007-ben pedig a HSMK előtt szórakoztatta a nagyérdeműt. A régi hangulatot ezúttal a Retro Party Boys, a Brass Bananas, a szepetneki Nosztalgia Rock Band és a Fyx együttes elevenítette fel.

- Mindig mondtam a sport meg a zene, az mindig kitolja az életkort, élteti az embereket, közösséget teremt, barátságokat teremt, én ezt nagyon szeretem. Itt is az lenne a cél, hogy akik régen ott voltak, visszajönnek, beszélgetnek egyet, be lehet jönni-menni, szólnak a zenekarok, tehát egy lazább rendezvényt szeretnénk - mondta el Domján Attila szervező. 

A szervezők és a fellépők egyaránt bíznak benne, hogy a most újjáéledt Indián Nyár hagyománya a jövőben is folytatódhat.

K.V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.