#koncert
Évzáró koncertet adott az Árvácska Dalkör kedden este a Móricz Zsigmond Művelődési Házban. A repertoárban helyet kaptak a tavaszi minősítő versenyen, valamint az őszi fellépéseken elhangzott énekek is. 2011-ben vette át a csoport vezetését Németh…
Bartók és Kodály zenei univerzumának megjelenése a kortárs improvizációban – ezzel a címmel tartott jazzkoncertet a műfaj két ismert és elismert alakja, Binder Károly és Borbély Mihály a kanizsai zeneiskolában. Mint azt Baráth Adrien intézményvezető…
New wave sessions címmel a fiatalok, a Z-generáció felé kíván nyitni a Kanizsai Kulturális Központ. Egy koncertszervezésre szakosodott cég segítségével indul a programsorozat. A klubkoncerteket feltörekvő, fiatal előadók tartják majd a Medgyaszay…
Alapítványi koncertet adtak a Farkas Ferenc Zene- és Aranymetszés Alapfokú Művészeti Iskola növendékei a hétvégén a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az eseményen az intézmény együttesei mellett a szolfézscsoport is színpadra lépett. A rendezvény…
Orbán Bori és Pánczél Kristóf adott koncertet a Móricz Zsigmond Művelődési Házban szombaton. Az este folyamán régi magyar és külföldi filmzenék szólaltak meg az egykori tanárdiák-páros előadásában. A Szeretni bolondulásig koncerten egy különleges…
„Halj meg és nagy leszel” című előadásával lépett fel szombaton Letenyén Földes László Hobo. A legendás előadóművész a monodrámában a saját életét mutatta be 14 stációban. 2015-ben adta elő először a Nemzeti Színház Földes László egyszemélyes…
A tavalyi sikeren felbuzdulva, idén is megszervezett egy operettgálát a kanizsai Sulyokné Nagy Erzsébet. A HSMK színháztermét megtöltötték a műfaj rajongói péntek este, a vendégfellépők között volt ezúttal is a Parlando Énekegyüttes, Peller Károly…
Elindult a Filharmónia Fortissimo bérlet legújabb évada. A Hevesi Sándor Művelődési Központban Magyarország első professzionális big bandje adott koncertet szerda este, két énekművész, Urbán Orsolya és Mujahid Zoltán társaságában. A 25 éves…
50 évvel azután, hogy az első kanizsai jazzfesztivált megrendezték, a hétvégén ismét Nagykanizsa volt a jazz magyarországi fővárosa. Az idei, kétnapos fesztiválon négy koncertet láthattak a műfaj szerelmesei a Medgyaszay Házban, több nemzetközileg…
50 éves jubileumi koncertet adott a FYX együttes szombat este a Honvéd Kaszinóban. Bár a zenekar főleg a rock műfajában mozog, így is sokszínű repertoárral készült a közönségnek. A Kanizsa Tv tudósítása itt indul - Klikk a képre! 1973-ban…
A Budapest Bár adott koncertet szombat este a Hevesi Sándor Művelődési Központban. Az elismert formáció tolmácsolásában a sokak által ismert slágerek csendültek fel, de a megszokottól eltérő köntösben. A Budapest Bár 2007-ben alakult, hogy…
Végvári Ádám adott koncerten pénteken este a Honvéd Kaszinóban. A magyar könnyűzene korszakos alakja kedvenc Neoton-dalait adta elő a kanizsai publikumnak. Túl a hetvenen is aktívan koncertezik Végvári Ádám, aki idén már harmadszor lépett fel…
Zámbó Jimmy-emlékkoncert volt szerdán a Medgyaszay Házban. A Retro kávéházi esték sorozat legújabb állomásán a tragikus sorsú előadó legismertebb slágerei is felcsendültek. Az 1990-es évek egyik legnépszerűbb magyar előadóművészéért két évtizeddel…
A Zagyva Banda adott koncertet a Móricz Zsigmond Művelődési Házban szombaton. A zenekar a Kárpát-medence magyarságának zenéit igyekezett repertoárjába foglalni. Az előadás után táncházzal folytatódott az este. Az együttes által játszott dalok a…
Az Illés zenekar és Koncz Zsuzsa zenei világa elevenedett meg pénteken este a Cukker Művekben. A magyar könnyűzene ikonikus előadóinak dalait Kozma Viktória és Gábor Csaba tolmácsolásában hallhatta a közönség. A két zenész több éve ismeri egymást…
Oldalszámozás
- 1. oldal
- Következő oldal