Vizeletből csinálható az újfajta beton

facebook megosztás

Vizeletet alakítottak át biobetonná német tudósok egy olyan projekt keretein belül, melynek célja a fenntartható építkezések támogatása.

A Lucio Blandini által vezetett kutatócsapat a mikrobiális biomineralizáció nevű biotechnológiai folyamatot alkalmazta, melynek során a baktériumok a vizeletben lévő karbamidot kalcium-karbonát kristályokká alakítják.

Az így nyert, nagyméretű kristályok – mint az Interesting Engineering kifejti – összekötik a homokszemcséket, a végeredmény pedig egy robosztus, környezetbarát biobeton, ami a kémiai tulajdonságai alapján hasonlít a természetes homokkőhöz.

A SimBioZe nevű projekt mozgatórugója, hogy a kutatók szerint a vizelet egy bőséges, ám kihasználatlan erőforrás – ezért vizsgálták meg az alkalmazhatóságát a biomineralizáció terén, a klasszikus betongyártás fenntartható alternatívájaként. És, mint a megvalósíthatósági tanulmányból kiderült, a dolog valóban életképes lehet.

A beton a legelterjedtebb építőanyag a világon, évi körülbelül négymilliárd tonnát állítanak elő belőle. Ugyanakkor rendkívüli mértékben járul hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához, mivel az energiaigénye jelentős: a mészkövet körülbelül 1450 Celsius-fokos hőmérsékletre kell melegíteni hozzá.

Emiatt számos kutatás zajlik a területen, hogy találjanak valamilyen fenntartható(bb) alternatívát. Maiia Smirnova, a vizsgálatok egyik résztvevője, a Institute for Lightweight Structures and Conceptual Design (ILEK) kutatója elmondta: baktériumokat tartalmazó port kevernek össze homokkal, majd ezt az elegyet formába helyezik, és három napon keresztül kalciummal dúsított vizelettel locsolják – automatizált folyamat révén. A megoldást az npj Materials Sustainability tudományos folyóiratban mutatták be.

Ez az eljárás a homokelegyet biobetonná szilárdítja, végül egy olyan anyagot eredményezve, ami a már említett homokkőre hasonlít a tulajdonságai alapján. A kutatók rá is mértek a beton nyomószilárdságára, ami 50 megapascal volt – de ez számos tényező függvénye, és még sokat kell dolgozni a megoldáson, hogy élesben is alkalmazható legyen ilyen beton az építkezéseknél. Ha azonban sikerül, lényegesen kevesebb energia felhasználásával lehet majd építőanyagokat gyártani.

hvg.hu

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.