Márton-napi hagyományőrzés a Meseház Bölcsődében
Márton napja alkalmából a hagyományok interaktív átadására és a vidám programokra került a hangsúly a nagykanizsai Meseház Bölcsődében. A hétfő délután megrendezett programon a legkisebbek szüleikkel együtt gyűjthettek élményeket, és játszva ismerhették meg Szent Márton legendáját.
Számos népszokás és hagyomány kapcsolódik Márton napjához, amiket már a bölcsődékben is igyekeznek átadni a legkisebb korosztály számára. A nagykanizsai Meseház Bölcsődében immáron nyolcadik éve szervezték meg a Márton-napi ünnepséget, ahol ez alkalommal a kisgyermeknevelők közös, táncos-mondókás programja nyitotta meg az eseményt.
- Évről-évre változatosan próbáljuk a programokat szervezni. Volt olyan év, amikor maga a történet körül forgott minden, és mese formájában jelenítettük meg ezt a gyermekeknek és a szülőknek. Most idén az egyik tevékenységben vizuálisan jelenítjük meg ezt, pont ebben a csoportban, ahol most állunk. Egy kis akadályversenyt rendeztünk, akadálypályát a gyermekeknek és itt a falon a dekorációban jelenik meg az, hogy a Mártont keresik a ludak között a kis ólban, illetve, hogy püspökké választották - mondta el Horváthné Tóth Lívia, a Meseház Bölcsőde vezetője.
A püspök története az idei évben a gyermekeknek készített füzetekben jelenik meg, melyet a résztvevők ajándékként vihetnek haza. Emellett papírból készült libás karkötők és gondosan elkészített lámpások is várták a gyerekeket. A program lehetőséget adott arra is, hogy a szülők aktívan részt vegyenek a kézműves foglalkozásokon gyermekeik társaságában.
- Nagyon-nagyon örülök annak, hogy ezeket a hagyományőrző, népi szokásokat megtartják, és hogy együtt a szülőkkel közösen tölthetünk el itt délutánokat, és a gyerekeink mindennapjaiba is egy kicsit ezáltal beleláthatunk, és ez nagyon jó - fogalmazott Császárné Szekér Zsófia.
A színes tevékenységek kiegészítéseként a résztvevőket uzsonnával is megvendégelték, amely során sütőtököt, kalácsot és lekvárt fogyaszthattak. A program zárásaként pedig a családtagok a gyerekekkel együtt lámpásokkal, énekelve sétálhatták körbe az intézmény udvarát.
D.K.
(Képek: Kanizsa Médiaház)