Szakony Szilárdot köszöntötték a városvédők

facebook megosztás

Születésnapja alkalmából köszöntötte Szakony Szilárdot a Nagykanizsai Városvédő Egyesület csütörtök reggel. A volt ipartestületi elnök, a Kanizsa Napok egykori kitalálója és szervezője, autóversenyző, a város közéletének meghatározó alakja 70 esztendős.

A Nagykanizsai Városvédő Egyesület berkein belül hosszú évek óta hagyomány, hogy születésnapjuk alkalmával felköszöntik azokat a személyeket, akik tevékenységükkel kiemelkedőt alkottak, sokat tettek a városért.

Szakony Szilárd

- Szilárd a ’90-es évek prosperáló időszakában, amikor a kulturális életünk is virágzott, elévülhetetlen érdemeket szerzett abban, hogy a Kanizsa Napok ötletgazdája és szervezője volt. 13 rendezvényre került anno sor, egybe voltak kötve ezek autókiállításokkal is. És az autósportban is nagyon jelentős volt a szerepe, hiszen 14 ilyen versenyt szervezett annak idején. Valamint az érdekképviseletek terén is képviselte a városunkat, hiszen az IPOSZ-nak volt a helyi elnöke, és a Zala megyei elnökség tagjaként is lobbizott különböző célokért – mondta el Horváth Gábor, a Nagykanizsai Városvédő Egyesület alelnöke. 

Az elmúlt évtizedekre visszatekintve Szakony Szilárd azt mondta: megpróbált emberként élni és tisztességesen végezni a munkáját, és igyekezett tenni a városért.

- Akkor még volt értelme tenni, akkor még 17 ezer munkahely volt a városban, akkor még értelmes dolog volt Kanizsa Napokat csinálni, autókiállítást. Volt még vásárlóerő, pénz volt hozzá, jobban éltek az emberek. Ma már nem hiszem, hogy meg lehetne szervezni egy Kanizsa Napokat, vagy kiállítást, vagy éppen egy autókiállítást – árulta el Szakony Szilárd. 

Szakony Szilárd felelevenítette a rally versenyeket, a bajnokok tornáját, a jégversenyt a Csónakázó tónál és a sportbírók báljának emlékét is.

V.A.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.