Gryllus Vilmos a kisgyermekeket várta őszi daloskönyvével a HSMK-ba

facebook megosztás

A kisgyermekes családok közül sokan választották a hétvégén kikapcsolódásképpen Gryllus Vilmos koncertjét. A Kaláka együttes énekesének önálló előadásán meg is telt a Hevesi Sándor Művelődési Központ színházterme.

Részt vett a Kaláka együttes létrehozásában Gryllus Vilmos, majd a ’90-es évek elejétől kezdte kiadni a daloskönyveit. A Kalákával továbbra is turnézik, de gyermekelőadásait, amelyek elsődleges célja a közönséggel való együttműködés, egyedül tartja.

- Az én gyerekkoncertjeim arról szólnak általában, hogy próbálom a gyerekeket arra buzdítani vagy motiválni inkább, hogy velem énekeljenek. Olyan dalokat próbálok kitalálni, amiket ők is szívesen megtanulnak, könnyen el tudnak énekelni. Nyilván ennek egy jó részét ismerik is, mert az óvodában és az iskolában is tanulják, és akkor ezekből a dalokból állítom össze, fűzöm össze azt a kis történetszerű előadást, ami most éppen az őszi dalokról szól – árulta el Gryllus Vilmos énekes-zenész.

hsmk

A mai, digitális világban több alkalommal is elhangzik az, hogy a gyerekek nem fogékonyak a hagyományos dolgok iránt, ám ezt Gryllus Vilmos, a saját tapasztalatai alapján, teljes mértékig cáfolja. 

- Én azt gondolom, a gyerekek egy kicsit mások, egy kicsit gyorsabbak, egy kicsit türelmetlenebbek. Kezükben van a távirányító, nagyon szeretnek gombot nyomni, hogy gyorsan valahogy más történjen. Lehet, hogy néha jobban pörgeti az ember a dolgot, de azért alapvetően nem befolyásol, és én azt gondolom, a gyerekek ugyanúgy megfoghatók egy szép élménnyel, egy jó dallal, egy meghitt közösségi élménnyel, mint régen – mondta el az énekes-zenész.

Gryllus Vilmos előadása az őszi daloskönyv címet viselte, ennek megfelelően az évszakhoz köthető dalok és mondókák csendültek fel a színpadon gitárkísérettel. A produkciót a gyermekek élvezettel hallgatták. 

V.A.

(Kép: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.