Egyre több az aranysakál a zalai erdőkben, ami a házi állatokra is veszélyes

facebook megosztás

Jelentősen elszaporodott az aranysakál Magyarországon, ami egyes házi állatokra nézve is fokozott veszélyt jelenthet. A vadászok évek óta igyekeznek szabályozni az egyedszámot, azonban a szakértő szerint a kilőtt példányok többszöröse is jelen lehet a zalai erdőkben is.

Az aranysakál kimondottan intelligens állatnak számít. Gyors szaporodását igazolja, hogy évről évre növekszik az országban elejtett példányok száma, ami Zalában 2019-ben 15, míg 2023-ban már 101 darab volt. A megkérdezett szakértő szerint ennél jóval több élhet a zalai erdőkben. Csapdázásuk nagyon nehéz, ugyanis sokkal okosabb állat, mint a róka, így sok tapasztalatot igényel.

– Első észlelések után próbáltuk mi is vadászni, de a vadászata nagyon nehézkes, mivel szürkületben kezd mozogni és hajnalban visszatér a búvóhelyére. Igazából a régebbi időben lámpázással tudtuk elejteni őket, de az nagyon nehézkes, mert nagyon félénk állat egyébként. Később, miután megjelentek az elektronikus célzóberendezések, a hőkamerás céltávcsövek, ezekkel már jóval könnyebb elejteni őket – árulta el Csordás Béla, a Zalaerdő Zrt. Bánokszentgyörgyi Erdészet vadászati műszaki vezetője. 

sakál

Magányosan, párban, de falkában is vadásznak, így vadállatokat is könnyebben ejtenek el. Nagy területeket képes bejárni és táplálkozását tekintve sem válogatós. A rágcsálók, pockok mellett a házi állatokra, például a szarvasmarhákra és a juhokra is veszélyes.

–  Egy dologban könnyen megkülönböztethető a sakálnak a lábnyoma, az első talppárnái összenőttek. Ez mind az első, mind a hátsó lábakon megfigyelhető, és könnyen el lehet különíteni a rókától vagy akár bármelyik állattól – mondta el Csordás Béla. 

Az aranysakál ellen védekezni az intenzív vadászat mellett pásztorkutyával lehetséges, ahogy a farkas esetében is.

T.CS.

(Kép: Kanizsa TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.