Nem mindennapi pillanat – Ünnepi állampolgári eskü Nagykanizsán
Állampolgársági esküt tett Horváth Jácint polgármester előtt Becskei Kuruc Ágnes. Az asszony Szerbiában, Zentán született, de mintegy 30 éve Magyarországon él. Mindig is magyarnak vallotta magát, így hatalmas megtiszteltetést jelent neki az eskü letétele.
Becskei Kuruc Ágnes a délvidéken végezte iskoláit, ott ment férjhez, és ott születtek fiai, Ákos és Andor is. A család 1992-ben telepedett át Magyarországra, és azóta is itt találtak otthonra. A gyerekek itt jártak iskolába, itt alapítottak családot. Férjével Budapesten élt, majd az ő halála után döntött úgy, hogy gyermekei közelébe, Zala vármegyébe költözik.
- Nyugdíjban mentem 2023-ban, és akkor úgy döntöttem, hogy Magyarország az én hazám, vagyis mindig is annak tekintettem, annak ellenére, hogy a szülőföldem mégis a Vajdaság, de a gyerekeim közelében szerettem volna lenni, mert ők a legközelebbi rokonaim, otthon már sajnos szüleim se élnek, nővérem is messze van, és ide költöztem én is Zalába. Mindig is úgy éreztem, hogy magyar vagyok, és az állampolgárságot ezért is kértem, és nagyon boldog vagyok most ebben a pillanatban – mondta el Becskei Kuruc Ágnes.
Horváth Jácint polgármesternek nem ez volt az első alkalom, hogy egy ilyen ünnepélyes esküt tettek előtte. Ahogy beszédében is fogalmazott: ez egy olyan pillanat, ami nem csupán egy dokumentum aláírásáról, hanem egy ember életének új fejezetéről, egy város közösségének gyarapodásáról és egy nemzethez való tartozás megerősítéséről szól.
- Mindig egy nagyon különleges esemény egy város, egy település életében, amikor egy polgára úgy dönt, hogy magyar állampolgárrá válik. És még ha itt is él nagyon régóta, akkor is ez egy változás az ő életében, hiszen innentől Magyarország állampolgára. És Nagykanizsa állampolgára is, nem utolsó sorban. Mi ennek nagyon örülünk - fogalmazott Horváth Jácint.
A honosítási okirat mellett Ágnes egy emléklapot is átvehetett a polgármestertől.
H-SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)