Három új gyalogátkelőhely javítja Nagykanizsa közlekedésbiztonságát
Három új gyalogátkelőhely építése fejeződött be az elmúlt hetekben Nagykanizsán. A mintegy 21 millió forint összköltségű beruházások mind lakossági igények alapján indultak el, és jelentős lépést jelentenek a város közlekedésbiztonságának javításában.
A gyalogátkelőhelyek tervezése még 2023-24-ben, kivitelezési munkálataik pedig idén ősszel kezdődtek meg: a Városkapu körút és a Munkás utca csatlakozásánál, a Kazanlak körút és a Rózsa utca kereszteződésénél, valamint Sánc városrészben, a Kaposvári úton.
- Összesen a három gyalogátkelőhely megépítése - közbeszerzés alapján került kiválasztásra a kivitelező – bruttó 21 millió forintba került. És nyilván ennek voltak még előzetesen tervezési költségei. Tehát azt el lehet mondani, hogy akármennyire is egyszerűnek tűnik egy ilyen gyalogátkelőhely építése, sajnos a műszaki szabványok, a közvilágítás kiépítése, közmű áttervezések, szegélyek és egyéb kapcsolódó építkezések miatt nem túl olcsók – árulta el Horváth Jácint, Nagykanizsa polgármestere.
A Városkapu körút és a Munkás utca csatlakozásának új átkelőhelye kétoldali közvilágítást kapott, a szegélyeket és járdakapcsolatokat teljes körűen rendezték. Ebben a kereszteződésben állva különösen jól érzékelhető, miért volt szükség a fejlesztésre. A környék forgalma az elmúlt években jelentősen nőtt. A most átadott átkelőhely már a második ezen a szakaszon: tavaly az autóbusz állomásnál valósult meg az első, amely a szabadhegyi városrész felé biztosított biztonságosabb átjutást.
- A megnövekedett forgalom miatt, amely itt az Aréna felé, a bevásárlóközpontok felé köti össze a két városrészt. Szeretnénk azt, hogyha biztonságosan át tudnának kelni ezen az úton. Fontos, hogy ezen az úton harmincas sebességkorlátozás van folyamatban, de azt érzékeljük egyébként, hogy nem nagyon tartják be sajnos az autósok ezt a korlátozást. És a parkolókból való ki- és behajtás elég problémás ezen a szakaszon, akik itt parkolnak tudják jól, hogy azért ez egy nagyon nehéz dolog itt. Úgyhogy biztos, hogy a jövőben foglalkozunk kell még ennek az útnak a közlekedésbiztonsági javításával, de ez a gyalogátkelőhely is egy ilyen része ennek a projektnek – tudtuk meg Horváth Jácinttól.
A polgármester hozzátette, a bővítés nem áll meg: jelenleg is folyamatban van több igényfelmérés, és már tervezés alatt áll egy új gyalogátkelőhely a Csengery úton, a kávégyári lakásoknál. A cél egyértelmű: ahol szükség van rá, ott biztonságos, jól megközelíthető és korszerű gyalogos infrastruktúra épüljön ki.
H-SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)