Momentum: Gyermekvédelemre költsön a Fidesz, ne a propagandára

facebook megosztás

Demonstrációt tartott Zalaegerszegen a Momentum. A Tüntetés az igazságért című eseményen a pedofil botrány kapcsán a gyermekvédelmi rendszer teljes átalakítását, a megfelelő forrás biztosítását és a gyerekeknek kijáró védelmét követelték a résztvevők.

Az Európa téren tartott tüntetésen a párt két politikusa, Sebők Éva és Ruzsics Milán szólalt fel. Sebők Éva már 2017-ben részt vett a Momentum programjának kialakításában és ő fókuszált a családügyre. Mint mondta, már 7 éve világos volt, hogy a jelzőrendszer halott, a kormány azonban azóta sem tett semmit a helyzet javításáért.

– Nem is volt szándék a jelzőrendszer helyett egy valóban működő rendszert felépíteni. Pedig ez nagyon kritikus pont. Kritikus az is, hogy szűnjön meg végre az a gyakorlat és a Tankerületek nyújtsanak végre valódi segítséget, hogy ha valahol egy iskolai dolgozó vagy egy szociális intézmény dolgozója hasonló bűncselekménnyel bukik le, akkor ne csendben próbálják elintézni, ne feljelentés nélkül, ne közös megegyezéssel, hanem hogy azok az emberek, akiket ilyen bűncselekményen kaptak, valóban soha többé ne dolgozhassanak együtt gyermekkel – mondta el Sebők Éva, a Momentum országgyűlési képviselője.

momentum

Ruzsics Milán hangsúlyozta: még mindig nem került nyilvánosságra, hogy kik a valódi felelősök, kik kezdeményezték egy pedofil bűntett kapcsán elítélt személy felmentését. Ez, a hallgatás politikája pedig jól jellemzi a kormányt és a gyermekvédelmi stratégiáját.

– Nem kaptunk magyarázatot a döntés hátteréről, továbbá a gyermekvédelmi intézmények problémájára nem született semmilyen politikai válasz, mert rengeteg teendő lenne. Akár ha csak a gyermekvédelmi intézményeket nézzük, akár ha arról beszélünk, hogy a szociális ellátórendszerben nincsenek válaszok, s azt gondoljuk, eljött az idő, hogy tiltakozzunk és kérjük a választott képviselőket, hogy képviseljék a választókat – fogalmazott Ruzsics Milán, a Momentum zalai szervezeti elnöke. 

Ruzsics Milán beszédében némi helyi politikát is érintett, hiszen szerinte Balaicz Zoltán 160 millió forintot költ minden évben propagandára, amit akár a gyermekvédelemre is fordíthatna.

M-B.GY.

(Borítókép: Zalaegerszeg TV)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.