Idén is nagy sikere volt a Királyi Kórusnak

facebook megosztás

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Királyi Karácsony című eseményt Szepetneken a helyi Királyi Kórus vezetésével. A vasárnapi rendezvényen vonósnégyes, diákkórus és versmondó is közreműködött az est színvonalát emelve. Az ünnepségen mintegy 200 vendég vett részt.

Már hagyományosan minden évben megrendezik a karácsony közeledtével a kórus ünnepi műsorát. Az idei jubileum alkalmával  zongorista és  bőgős is csatlakozott a Királyi Kórus élő zenei kíséréséhez. A tagok a felkészülést már hónapokkal ezelőtt megkezdték. Kollonay Zoltán az eseményen saját szerzeményét, a "Csillagok"című művet adta elő a közönségnek zongorán.

–15 év távlatából, dehogy minden alkalommal ugyanaz volt a célja a Királyi Kórusnak, hogy elkápráztassa a közönséget, és nem csak elkápráztassa, hanem egy olyan meleg hangulatot adjon át, amit talán egyszerűen a szeretet nyelvén, a zene szeretetének élvezetének, hangulatának átadása jelenti, mindent megtettek ennek érdekében, ünnepi díszbe öltöztették a csarnokot, a szívünket a szép dalokkal – nyilatkozta Kollonay Zoltán zongorista.

Karácsonyi és klasszikus művek, modern darabok és német nyelvű dalok is elhangoztak a koncerten. Az esten hallható volt a (veszelizbor) Veseli Zbor Horvát Kórus, a szepetneki Királyi Pál Általános Iskola kórusa, a Nefelejcs Egyesület kórusa továbbá verset mondott Horváth István-Radnóti díjas versmondó is. A fellépők számára különleges élményt jelentett az est.



– Tulajdonképpen a kezdetektől fogva itt vagyok a Krisztinával én Kanizsáról kerültem ide, annak ellenére, hogy nem vagyok szepetneki befogadtak a lányok, mondhatom így is, némelyiknek a saját lánya lehetnék koromnál fogva, nagyon feszített tempó volt, annyiban különleges, hogy vonós zenekarral dolgozunk, ebből viszont ez az első eddig – árulta el Tóthfalusiné Kulcsár Beáta másodkarnagy.



Az ünnepek végeztével az egyesületi tagok azonnal elkezdenek készülődni a tavaszi koncertekre. A Királyi Kórus ünnepi műsorát a Karácsonyi Zenélő Kanizsa című magazinunk december 24-i adásában láthatják.

K.Vi.



(Borítókép: Kanizsa TV

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.