Elismerték az év diákjait a piaristák
A Piarista Iskola 2025-ben indította útjára az „Év Diákja Díj” pályázatot, amelynek célja a 11–12. évfolyamos, kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók elismerése. A díjazottak a sport és a tudomány témakörében pályázók közül kerültek ki.
A díj a jutalmazás mellett példát kíván mutatni a fiatalabb diákok számára, valamint erősíteni az iskolai közösség összetartozását és hagyományait. A díjakat a Patrocínium ünnepségen adták át.
- Azért gondoltuk, hogy megalapítjuk az „Év diákja díjat”, merthogy vannak nálunk szép kitüntetések, amelyeket az iskola elvégzése után az érettségiző diákok kaphatnak, de arról ugye mindig a nevelőtestület dönt, és most szerettünk volna egy olyan kezdeményezést, amely különböző területeken – tudomány, művészet, sport, közösség – valósul meg. Olyan diákokat díjazunk, akik maguk pályáznak erre az eredményeik alapján. Szépen jöttek is a pályázatok, nyolc pályázat érkezett be az idei évben, és kettő diákot választottunk ki ebből a nyolc pályázatból - árulta el Varga Zsuzsanna, a Piarista Iskola főigazgatója.
A díjazottak kémiában, valamint íjászatban jeleskednek. Elkötelezettségük, hitük és pozitív hozzáállásuk példaértékű az iskola diákjai számára. Hozensteiner Csilla az országos diákolimpia első helyezettje és a Kanizsa Íjász Egyesület versenyzője.
– Ami erőt adott, hogy versenyeken is részt vehessek, az talán az, hogy volt hozzá tehetségem, és rengeteg sikerélményt tudtam az edzések során is szerezni, és ez adott erőt, hogy igenis folytassam, és hogy minél több versenyre el tudjak menni. A pályázatot azért is írtam, hogy ugye kitartó munkával rengeteg mindent el lehet érni, és példát lehet mutatni a többi gyereknek, és a sportág hirdetése is célom volt - mondta el Hozensteiner Csilla, a Piarista Iskola tanulója.
A tudomány kategória győztese, Betlehem Rebeka országos kémiaversenyeken is kimagasló eredményeket ért el.
– Azért választottam a kémiát, mert nem is hogy választottam, de ez az, ami annyira megfogott engem az elejétől fogva, hogy igazából nem is tudtam mást csinálni, tehát nem is tudom elképzelni úgy a jövőmet, hogy nem kémiával fogok foglalkozni. Gyógyszerész szeretnék lenni. Érdekel a kutatás, a gyógyszerkutatás, érdekelnek a kozmetikumok. Még pontosan nem tudom, hogy hol fogok dolgozni, de valamilyen ilyen irányba szeretnék elmenni - tudtuk meg Betlehem Rebekától, a Piarista Iskola tanulójától.
Az elismert tanulók egybehangzó véleménye szerint az iskola szellemisége meghatározó szerepet játszott céljaik megvalósításában és személyiségfejlődésükben. Az intézmény területén egy emlékfal készül, amelyen a kitüntetett diákok portréi és az általuk elnyert elismerési kategóriák kapnak helyet.
R.H.
(Képek: Kanizsa Médiaház)