Sportcipős ugra-bugra – élményalapú suliváró a Zrínyi-iskolában
Suliváró délutánt tartottak a Zrínyi Miklós Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában. A szerdai programon célja az volt, hogy játékos formában segítse az óvoda és az iskola közötti átmenetet. A gyerekeket sportos játékokkal, valamint játékos nyelvi feladatokkal várták, amelyek az iskolai tanulás világába vezették be őket.
Az iskolák életében minden évben kiemelt szerepet kapnak a suliváró foglalkozások, hiszen ezek az alkalmak segítik a leendő elsősöket és szüleiket abban, hogy testközelből is megismerjék az intézményt. A Zrínyi-iskolában idén a második suliváró rendezvényre került sor.
- Természetesen fontos az, hogy minél több gyermek és szülő látogasson el hozzánk, hiszen a szülő komoly döntés előtt áll, amikor iskolát választ. Azt gondolom, hogy fontos arra törekedünk, hogy az iskolák minden szeletét egy picit bemutassuk, és hangsúlyozottan arra, ami a fő profilunk, jelen esetben ez a két tanítási nyelv. De mivel nálunk fontos a sport, fontos a művészet, fontos a humántantárgyak, ezért próbálunk minden ilyenből egy kis ízelítőt adni az érdeklődő szülőknek és gyerekeknek – árulta el Tulman Géza, a Zrínyi Miklós Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója.
A rendezvény főszervezője Horváth Tiborné, az iskola igazgatóhelyettese volt, aki elmondta: a program összeállításánál az intézmény két legfontosabb alappillére, a mozgás és az idegen nyelvi oktatás kapta a főszerepet.
- Nem csak az angol nyelvnek, illetve a két tanítási nyelvű oktatásnak a fontosságát szeretnénk a mai napon kihangsúlyozni, hanem ugyanilyen fontosnak gondoljuk a második választott idegen nyelvünket, a németet is, amelynek a tanulására már első osztálytól van lehetőség. Úgyhogy a mai alkalommal lesz egy nagyon jó kis mozgásos, sportos program, amelyet kiegészítenek olyan kézműves nyelvi feladatok, összekötősök, színezősök, amelyek egy kicsit ráhangolják a gyerekeket arra, hogy hát már az iskolában nyelvekkel fogunk ismerkedni – tudtuk meg Horváth Tibornétól.
Az iskolakezdés nemcsak a gyermekek, hanem a szülők számára is nagy lépés, ezért az intézmény kiemelt figyelmet fordít arra, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet minél zökkenőmentesebb legyen. A leendő elsősöket tanító pedagógusok minden alkalommal szívesen állnak a szülők rendelkezésére, és részletesen bemutatják, milyen program szerint tanítják az egyes tantárgyakat.
- Van egy nagyon hosszú előkészítő időszak és egy átmenet. Mindig törekszünk arra, hogy biztosítjuk az átmenetet az óvodából az iskolába. Ez azzal is jár, hogy rövidebb órák vannak, tehát 20 perc után a gyerekeknek az elején van lehetőségük arra, hogy külön szabad idő legyen az udvaron vagy egy kis levegőzés közben. Az előkészítő időszak inkább játékos feladatokkal telik. Az igazi iskolás időszak körülbelül novemberre tehető, amikor igazán elkezdik a betűk és a számok világában az ismerkedést – fogalmazott Gilitschné Horváth Gabriella, a Zrínyi Miklós Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tanítója.
A suliváró programok sora tavasszal folytatódik, amikor a harmadik foglalkozás már a beiratkozáshoz közelebbi témákat is érint. Ekkor a szülők számára külön tájékoztató is lesz, amely a beiskolázás adminisztratív lépéseiről nyújt majd részletes információt. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy az érdeklődő szülők az év során bármikor felkereshetik az iskolát kérdéseikkel.
H-SZ.F.
(Képek: Kanizsa Médiaház)