Erős mezőny, feszes program: indul a 13. Szabadics Kupa

facebook megosztás

Kisorsolták a 13. Szabadics Kupa csoportbeosztását kedden a torna helyszínéül is szolgáló Kanizsa Arénában. A kétnapos mérkőzéssorozaton 20 csapat vesz részt, a döntőt vasárnap este rendezik. 

A nagy presztízsű tornára alig két nap alatt teltek be a nevezések. A megmérettetésen főként kanizsai csapatok vesznek részt, de érkezik gárda Iharosberényből, Kaposvárról és Zalaegerszegről is. A sorsoláson a 20 csapatot az előző évi eredményeik alapján osztották be a kalapokba, majd a csapatvezetők felváltva húzták ki őket. Az így kialakult négy darab ötös csoportban érdekesnek tűnő párharcokat láthat a közönség a nyitónapon, hiszen két olyan gárdát is összesorsoltak, amely tavaly a legjobb 8 közé jutott. A program szombaton reggel kezdődik és mindkét nap estig tart. 

Szabadics Kupa

- A csoportkörben 18 percesek lesznek a mérkőzések, az egyenes kieséses szakaszban pedig 20. A szombati nap nagyon-nagyon feszes a női futsal bajnokimérkőzés miatt, ezért kellett egy kicsit szűkítenünk a játékidőt – árulta el Gór Miklós, a Kanizsa Turizmusáért Egyesület elnökségi tagja. 

Tavaly a Szúnyog Büfé 1-0-ra verte a döntőben az Edil Casa csapatát. A címvédő idén szinte ugyanazzal a kerettel vág neki a tornának, a céljuk 2026-ban is a végső győzelem. A bajnokcsapatot a Calcioval, a Klíma Profival és a Varga Green gárdáival sorsolták össze az első szakaszban. 

- Szerintem nincsen könnyű meccs, minden csapat erős és mindenki nyerni jön. Minden évben a teremtornákon és a városi kispályás bajnokságon is mindenki bennünket akar megverni. Nem vár könnyű meccs ránk, sem a többi csapatra – fogalmazott Kiss Máté, a Szúnyog Büfé játékosa. 

Azok a csapatok, amelyek a csoportkörből kiestek a Tisztelet Kupáért szállhatnak harcba vasárnap. A vígaszág küzdelmeit, a döntőt leszámítva nem az Arénában, hanem az Olajbányász-csarnokban rendezik majd. A Szabadics Kupa döntője a tervek szerint vasárnap 18 óra 30 perctől kezdődik. 

K.T.

(Képek: Kanizsa Médiaház)

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.