A homoki árvalányhaj lett az év vadvirága

facebook megosztás

A leadott szavazatok alapján a homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) lett az év vadvirága - közölte a Vadonlesők Közössége Természetvédelmi Egyesület csütörtökön az MTI-vel.

A homoki árvalányhaj (Stipa borysthenica) mögött a kék szamárkenyér (Echinops ruthenicus), míg harmadik helyen a kevéssé ismert pézsmahagyma (Allium moschatum) végzett.

A hazai árvalányhajakat, még inkább a tollas szálkájú árvalányhajakat a legtöbben ismerik. Azt már inkább csak a szakmabeliek tudják, hogy Magyarországon összesen 6, ebbe a csoportba tartozó árvalányhaj-faj él. Ezek elkülönítésében a termés mérete és a rajta húzódó szőrsorok mintázata segít - írták a közleményben.

A homoki árvalányhaj mint az alföldi homokpusztáink jellegzetes faja elsősorban a Duna-Tisza közén fordul elő, ahol sokfelé tájképileg is meghatározó, kisebb, elszigetelt előfordulásai azonban ismertek (voltak) más területeken is, köztük a Kisalföldön és a Nagykanizsa körüli homokpusztákon.

Kisebb állományai közül sok megsemmisült az utóbbi időben a különböző beruházások, emberi beavatkozások következtében.

Hasonlóképpen szűntek meg állományai a Homokháton is, ebben a régióban azonban arra is van példa, hogy korábban bolygatott területeken, felhagyott szántókon, autópályarézsűkön is nagy számban megjelenjen.

A terület mind drasztikusabb kiszáradása számos növényfajt sodort az eltűnés közelébe, a homoki árvalányhaj viszont ennek a folyamatnak a nyertese is lehet.

Szüksége is van erre, ugyanis világállománya igen kis területre korlátozódik: hazánk mellett Ukrajnában a Dnyeper menti homokterületeken jelenik meg, és kisebb foltokban Oroszország délkeleti részének homokterületein, elszigetelten pedig még Európa néhány más homokterületén - mutattak rá a közleményben, kiemelve, hogya faj védelmét és fennmaradását leginkább élőhelyeinek, alkalmas termőhelyeinek megőrzésével lehet biztosítani.

Az év vadvirága címet korábban elnyerte már többek között a leánykökörcsin, a kikeleti hóvirág és a szibériai nőszirom is.

MTI

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.