Újudvart fosztogatták a fiatal tolvajok

facebook megosztás

Újudvart fosztogatta az a két helybeli fiatalember, akik ellen nemrég emeltek vádat az ügyészek. Azon gondolkoztam, miközben a Zala Megyei Főügyészség sajtószóvivőjétől, dr. Pirger Csabától kapott információk alapján a cikket papírra vetettem, hogy vajon a két fiatal felfogta-e, hogy most teszik tönkre a saját életüket? Ahelyett, hogy szakmát tanulnának, és a jobbnál-jobb – akár nyugat-európai – álláslehetőség közül válogathatnának, most azon gondolkodhatnak, hogy Sopronkőhidán vajon kapnak-e majd munkát a gyertyaüzemben, vagy egész nap a néhány négyzetméteres zárka kicsiny, vasrácsokkal sűrűn „teleszőtt” ablakát kell majd bámulniuk? Vajon rádöbbentek-e már erre, vajon beismerték-e már ezt, legalább saját maguknak? Én nagyon remélem, ugyanis csak akkor van kiút ebből a zsákutcából, ebből a sehova nem vezető életútból.

Egy 16 és egy 21 éves, újudvari fiatalember 2018. január 24. napján, az esti órákban elmentek egy újudvari kft. részben bekerített telephelyére, hogy onnan alumíniumot tulajdonítsanak el. Oldalról, a kerítés hiányát kihasználva jutottak be a telep területére, majd a terület nyugati oldalán található betonépülethez mentek, melynek kétszárnyas fa ajtaját a magukkal vitt csőfogóval, a hegesztést letörve befeszítették, de az épületbe nem tudtak bejutni, mert a kapu belülről be volt falazva. Ezt követően az épület egyik ablakát próbálták befeszíteni, de az azon elhelyezett rács miatt itt sem jártak sikerrel. Ezután egy másik kétszárnyas ajtónál próbálkoztak, de a vasrács újfent megakadályozta a bejutást. Majd a telephely egy másik épületéhez mentek, ahol azonban megszólalt a mozgás érzékelő, lézernyalábos riasztó, ezért a helyszínről végül elfutottak. A betörési kísérletükkel 44.500 forintnyi rongálási kárt okoztak.

A fiatalemberek 2018. február 11-én, az éjszakai órákban egy újudvari családi házhoz mentek, hogy onnan füstölt és fagyasztott húst, valamint készpénzt tulajdonítsanak el. A vagyontárgyak eltulajdonítása érdekében egy kis, húzós kocsit is vittek magukkal. A házat a hátsó kert felől közelítették meg, majd a kint lévő, teraszhoz támasztott létra segítségével felmásztak a ház padlására, és eltulajdonítottak 3 db 13 kg-os sonkát, 1 db 4 kg-os füstölt oldalast, és 1 tábla szalonnát. Ezt követően a padláslépcsőn keresztül lementek a lakásba, ahonnan eltulajdonítottak a sértett konyhaszekrényben tartott tárcájából 13.000 Ft-ot, egy 1.500 Ft értékű kést, 20 kg fagyasztott sertéskarajt és 3 kg szárazkolbászt, összesen 135 000 Ft értékben. Az okozott kár nem térült meg.

A fiatalabb férfi még ugyanaznap éjszaka, a nyitva felejtett bejárati ajtón keresztül besurrant egy másik újudvari családi házba is, ahonnan eltulajdonított egy mellényt, valamint az alvó sértett mellől annak Alcatel mobil telefonját. Az összes kár 10.500 Ft volt, mely szintén nem térült meg. Mindezek miatt a Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség lopás bűntette miatt emelt vádat a két fiatalember ellen a megyeszékhely járásbíróságán.

Papp Attila

 

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.