A Balaton vízgyűjtő területének éves vízegyenlege a hosszú távú trendek alapján többletből hiányba fordult, a felborult évszakos egyensúly miatt pedig egy átlagos csapadékú tél már nem képes pótolni…

Egy hideg, szeles januári napon próbáltuk ki, milyen az egyik új balatoni komp, a Tihany fedélzetén utazni. Csendes, panorámás élményben volt részünk, és még a kapitányfülkébe is bejutottunk. Metsző…

Bemutatta a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének látványterveit Manninger Jenő polgármester. A beruházás a Területi Operatív Program keretében valósul meg. Jelenleg 8,7 milliárd forint áll…

A jó Lacibetyár, Csepregi Éva és Végvári Ádám, valamint Lotfi Begi is várja az érdeklődőket az idei Mura-Menti Malacságokon. A február 10-i, jubileumi böllérfesztiválon számos hagyományos programmal…

A doni tragédiában elesett katonákra és a hazatértekre emlékeztek Iharosberényben. A szombati eseményen mintegy százan vettek részt, ahol a koszorúzás után egy huszonöt kilométeres túrát teljesítetek…

Madarászok lettek figyelmesek három kis hattyúra a Kis-Balaton területén. Hazánkban költő, keményebb teleken elvonuló bütykös hattyú, illetve a ritka fészkelőként jelen lévő énekes hattyú mellett a…

Az illetékesek cáfolják a tömeges halpusztulásról szóló pletykákat. Az elmúlt években a Hévízi-tóban és vízrendszerében, az északi- és déli kifolyónál folyamatosan jelentek meg melegvizet kedvelő…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.