Az előrejelzések szerint csütörtökön fokozott geomágneses aktivitásra lehet számítani. Vasárnap és hétfőn több tucat erős napkitörés következett be a 4366-os jelű hatalmas napfoltban. A Nemzeti…

Egykor lakható lehetett a Vénusz: 2-3 milliárd éven át volt mérsékelt hőmérséklet és víz a bolygón, mígnem több mint 700 millió éve drámai átalakulások hatására megváltozott a planéta 80 százalékának…

Az európai lakosság 93 százaléka, a magyarok 96 százaléka komoly problémának tartja az éghajlatváltozást, 92 százalékuk, a magyarok 95 százaléka támogatja az Európai Unió klímasemlegességre vonatkozó…

Egészségharcosok pattantak Kanizsa Bike-okra tegnap délután. A Csónakázó-tóig tartó túra célja az volt, hogy az egészségügyben dolgozó résztvevők felhívják a figyelmet a „Három generációval az…

Egészen a magzatot védő méhlepényig eljuthat a várandós nők által belélegzett szennyezett levegő - derült ki egy új tanulmányból.     Az autókból, gyárkéményekből és egyéb…

Az északi félteke legmelegebb nyarát jegyezték fel 2019-ben, az egész bolygót illetően a június-augusztusi időszak a második legmelegebb volt az elmúlt 140 évben, csakúgy mint az augusztus hónap -…

A bíróságok fennállásuk óta nem csak az igazság szolgálatában álltak, de szolgálták a helyi közösséget is. A bírók mindig a kultúra és az értékek közvetítői voltak, példát és irányt mutatva a…

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.