Egészségharcosok pattantak Kanizsa Bike-okra

facebook megosztás

Egészségharcosok pattantak Kanizsa Bike-okra tegnap délután. A Csónakázó-tóig tartó túra célja az volt, hogy az egészségügyben dolgozó résztvevők felhívják a figyelmet a „Három generációval az egészségért” programra.

Egy sikeres pályázatnak köszönhető a most indult projekt, amelyben 5 háziorvosi körzet, egészségügyi szakemberek, gyógytornászok, dietetikusok vesznek részt. A program legfontosabb célkitűzése, hogy felhívja a figyelmet a prevenció, a helyes táplálkozás és a mozgás fontosságára. – Bízunk abban, hogy ezekkel a szűrővizsgálatokkal és egészségfejlesztő módszerekkel számos ember életét tesszük minőségében jobbá – fogalmazott Petőházi Nikolett egészségfejlesztő.

A pályázati konzorciumot 3 felnőtt és 2 gyermek háziorvosi körzet alkotja, a program alappillérei között az egészséges életmódra nevelés, a dohányzásról való leszoktatás, valamint a szűrővizsgálatok szerepelnek. A szakmai vezető szerint az utóbbiak különösen hangsúlyosak, hiszen egy betegséget megelőzni vagy időben felismerni sokkal kevesebb megterhelést jelent a beteg számára is. – A szűréseink kimondottan a szív- és érrendszeri betegségekre irányulnak. Gyermekkorban és felnőttkorban is. Magyarországon a felnőttek és a gyerekek jelentős része is túlsúlyos, és ezért már eleve egy rizikócsoportba tartoznak. Ehhez a szűréshez szereztünk be nagyon korszerű, modern eszközöket. Ezzel megpróbáljuk a saját praxisközösségünkben kiszűrni azokat a tünetmentes vagy akár rejtett betegeket, akiket gondozásba vagy akár további kezelésbe kell venni – mondta dr. Mihalecz Károly háziorvos, szakmai vezető.

Az egészségügyben dolgozó szakemberek a megfelelő táplálkozás és a testmozgás fontossága jegyében kerékpároztak tegnap. A programnak köszönhetően a közeljövőben több előadás, tanácsadás és szűrés várja majd a kanizsaiakat.

Minden jog fenntartva! © KANIZSA MÉDIAHÁZ Nonprofit Kft.