Színes
Pénteken újabb ritka égi jelenség észlelhető 22 órától hajnali 1 óráig, ekkor a fogyó Hold elfedi a Fiastyúkot. A jelenség több órán keresztül látszódik majd, miközben az észlelési körülmények…
Gyarapodott a hazai kutyabarát strandok száma: tíz éve csak 8, idén már 21 kutyabarát strand és fürdetőhely várja országszerte a kutyásokat, ami jól mutatja a kutyabarát helyek iránti igény jelentős…
Nem csak a késő esti falatozóknak jó tudni, milyen finomságot kellene választaniuk annak érdekében, hogy az elfogyasztott étel miatt nyugodtan tudjanak pihenni. Ha már az elalvásban nem segít a…
A vashiány negatívan befolyásolhatja a közérzetünket, az energiaszintünket és az immunitásunkat, ezért különösen fontos időben felismerni és kezelni a problémát. Kiemelten fontos odafigyelni…
Vannak zöldségek és gyümölcsök, amiket szinte senki nem mos meg, hiszen úgysem esszük meg a héjukat. Pedig a felszínükön megbújó baktériumok és szennyeződések egyetlen vágással a belsejükbe…
Húsvéti Locsolkodás Kiskanizsán – szólt a közösségi oldalon a meghívó, mely a húsvéti időszak egyik hagyományát, mindig a húsvéthétfő hajnali óráitól „élő” szokást elevenítették fel a Kisrác utcai…
A kullancsok rengeteg betegséget terjesztenek, és kertben is ügyesen megtelepednek. A kullancsok megtalálhatók az erdőkben, parkokban, réteken, de a kertben is, legyen az bármilyen kicsi és bármilyen…
Oldalszámozás
- Előző oldal
- 13. oldal
- Következő oldal